Tökéletes krimi

Kis túlzással állíthatom, hogy nincs olyan magyar mozifilm, ami elkerülné a figyelmemet, sőt nagy többségüknek már a forgatásuk kezdetétől igyekszem követni a sorsát. Mivel pedig a Tisza mozi szinte premier vetítőhelyként funkcionál, a legtöbb hazai gyártású filmet vagy az bemutató napján, vagy az első hétvégén meg is nézek. Éppen ezért csodálkoztam, amikor a Templom utcai játszóhely programjában egy olyan új, magyar krimit találtam, amiről korábban semmit sem hallottam. Majd egy kis keresgélés után kiderült, annak ellenére nem tudok semmit a Pacskovszky testvérek által írt filmről, hogy a hivatalos bemutatója legalább három hete volt. Mintha valakik titkolni akarnák, holott ez a film is közpénzből készült, tehát nem ártana, ha az utolsó vágás után is fontos lenne a sorsa.

Ráadásul a film szereposztása is olyan, hogy minimális befektetés és akarás mellett annak el kellene vinnie a promóciót a hátán. Őszintén megmondom, hogy én is elsősorban László Zsolt, Szabó Győző, Szervét Tibor, Tóth Ildikó, Nagypál Gáspár és Szabó Kimmel Tamás miatt lettem nagyon kíváncsi A tökéletes gyilkosra. Ők ugyanis olyan arcai a hazai színjátszásnak és filmgyártásnak, mint a legendás hatvanas-hetvenes évek máig emlegetett színészei, akik miatt kétségek nélkül hajlandó vagyok leülni a képernyő vagy a vászon elé. És akikről tényleg azt gondolom, van akkora rajongótáboruk - akár a Valami Amerika, akár a Made in Hungária, akár a Rokonok, akár az Argo vagy az Aranyélet okán - a fizetőképes középgeneráció, de az igényesebb fiatalok között is, hogy ha tudnának az új filmjükről, jegyet váltanának rá. Csak hát A tökéletes gyilkost olyan mély hallgatás övezi, mintha bármi baj lenne vele.

Pedig egy tökéletes krimi. Annak ellenére, hogy az alapszituációja kicsit sablonos: meghasonlott nyomozó, akinek megölték a lányát, felfordult az élete, de keresi az igazságot. Amihez a körítés se túl fantáziadús, hiszen ezerszer láttunk már akadékoskodó, két kapura játszó rendőröket, és a háttérben okoskodó, a nyomozást előrelendítő barátot. Ám ezekből a bárhol a világon működő sablonokból a remek színészek, a precíz rendezés, a Gózon Francisconak köszönhető pazar képi világ olyan 99 percet hoz össze, hogy egy pillanatra sem lankad a néző figyelme. Az utolsó pillanatig izgalmas és szórakoztató a film. Ami láthatóan nem is akar más lenni - üzeneteket hordozni meg világot megváltani -, csak bárhol a világon eladható, érthető és első osztályú kikapcsolódást jelentő, nagyon tisztességes mozi.

Rettenetesen sajnálni fogom, amikor a havi meg az éves összesítéseknél kiderül, hogy Az ajtót és a Rózsaszín sajtot is producerként jegyző Hábermann Jenő legújabb mozija bukta volt a kasszáknál. Ugyanis a hazai filmgyártásnak, a filmipar valamennyi szereplőjének és a jövő nézőiért bárminemű felelősséget érzőknek is az lenne a legjobb, ha havonta két ilyen magyar film kerülne a mozikba. Az ilyen alkotások jelentik ugyanis azt az alapot, amiből nem harmincévente, de akár minden évben ki lehet tűnni, és ami az egyik legjobb exportcikké tehetnék a magyar filmet. Csak hát, amíg ilyen szégyenteljes reklámot kap egy ilyen remek mozi, ne reménykedjünk.