[Ajánlom]
Radó
2011. november 18.
Vannak olyan meghatározó jelentőségű tanárok, akiket a tudásukból adódó tiszteletünk okán csak vezetéknevükön emlegetünk. Aki valami módon részese lehet a Szolnokon zenére megelevenedő debreceni kollégiumnak, az talán magába felvés egy újabb ilyen nevet az élet nevű iskola mesterei közé. Radó.
Móricz Zsigmond Lény jó mindhalálig című regénye világirodalmi léptékű alapmű. A belőle Kocsák Tibor és Miklós Tibor által írt musical azonban magyar viszonylatban is csak gyenge középmezőny, ami rég a feledés homályába merült volna, ha nincsenek kereskedelmi médiumok és előadókat sztároló marketing.
Ahhoz, hogy egy ilyen gyenge tervből biztos alapokon álló, erős építmény szülessen a színpadon - azaz ne bukás, hanem tomboló siker legyen az eredmény -, kellenek az olyan rendezők, mint amilyen Radó Denise.
Bátor vállalkozás amatőrökkel - főleg gyerekekkel - színházat csinálni. Belőlük csak akkor válhatnak szereplők, ha a kezüket fogó rendezőnek határozott elképzelése van a darabról, ha akar vele valamit mondani, és ehhez megtalálja a játékkal megelevenedő szavakat. Amikor Nyilas Misi keze elindul Török János keze felé, de a két tenyér mégsem ér össze, vagy amikor Bella és Török duettjében életre kel a velencei festmény, vagy, ahogy a kollégium igazgatója egyetlen jelenetében összefoglalja a pedagógus szakma lényegét, elállhat a lélegzetünk, hátra dőlhetünk, hogy igen: Radó tudta, mit akar.
És ennek köszönhetően a színpadot elözönlő gyereksereg nem elbitangoló osztály, hanem óramű pontossággal működő színészgárda, akikre épülhet a darab, akikre építkezhetnek a profik. A korcsolyapályás forgatag a tanítványok - a szereplők - és az egy életre nyomot hagyó tanár - Radó Denise - együttműködésének, egymásra találásának, közösségének olyan pillanata, ami eszenciája mindannak, ami a Légy jó mindhalálig apropóján a Szigligeti falai között történt, és sok estén, sok emberrel még történni fog.
Lehet, hogy a premieren Nyilas Misit játszó Szekeres Ferenc Gergő nem énekel olyan tisztán, mint annak idején Szinetár Dóra, de a szolnoki kisfiúról minden pillanatában el tudom hinni, hogy ő a debreceni kisdiák. Teljesítménye egyébként is bámulatos, és méltó partnere a kiválóan játszó Karczag Ferenc, Dósa Mátyás és Molnár Nikolett mellett az ismét remekelő Óndoi Gábornak vagy Kertész Marcellának, és a gyerekszereplők közül bámulatos teljesítményt nyújtó Czakó Ádámnak.
Az Apácák, a La Mancha lovagja, a Csupa balláb és a Jézus Krisztus Szupersztár után itt egy újabb olyan Radó Denise alkotás, ami nemcsak hogy szerethető és elvezhető, de arra is választ ad, mi dolga van a rendezőnek egy színházban. És megmutatja, hogy a rendező a keze alól kikerülő darabbal ugyanolyan, egy életre meghatározó személlyé válhat, mint sok nagyszerű tanár. Akiket tiszteletünk és főhajtásunk jeleként ugyanúgy a vezetéknevükön kell emlegetnünk, ahogy mostantól a Radót!
Album
Az új felfalta a régit
Nem tudom megmondani, hogy inkább megrázóak vagy érdekesek, netán a mából nézve csak kordokumentumok azok a fotók, amelyek Szolnok átépítésének egy-egy olyan pillanatát örökítik meg, amikor a régi házakat ?felfalták? az akkori újak. Egy újabb fotó Nagy Zsolt gyűjteményéből. A Hubay és a Sólyom utca sarkán járunk 1974-ben.
AKB
Hova visz?
Hova visz egy olyan aluljáró, amiben úgy tűnik, évek óta nem járt takarító, ami érezhetően inkább mellékhelyiség mintsem közlekedést segítő építmény, amire tényleg igaz, hogy "sz*-nak, bajnak nincs gazdája"? De ettől még Szolnokon van. Elvileg a Tiszaligetbe visz vagy onnan a belvárosi Tisza-hídra. A miénk. De mégis kié? Nem lehetne, hogy neki is fájjon egy kicsit? Mert hová visz egy ilyen elhanyagolt aluljáró? A jövőbe?
SzoborPark
Nagy Lajosra emlékezve
Az egykori Nemzeti Szálló - ma két bank - falán, a Szapáry utcában van egy emléktábla, ami Nagy Lajosra, a neves íróra emlékeztet, aki 1932-ben három hetet töltött városunkban. A tábla helye és szinte minden sora magyarázatra szorul.