[Ajánlom]

Rácsodálkozni Pólyára

2017. május 15.

Régen rendeztek ennyire szolnoki, ugyanakkor Szolnok határain túl is érvényes kiállítást a Damjanich János Múzeumban, mint amilyen a most megnyílt, Pólya Tibor munkásságát bemutató tárlat. Festő, karikatúrista, reklámgrafikus, Szolnok szülötte és megörökítője.

Sok szolnoki számára Pólya Tibor neve ma már csak egy forgalmas utcát jelent. A város múltja vagy a művészete iránt érdeklődőknek persze az is egyértelmű, hogy a Szolnoki Művésztelep festője és város fontos alakja volt. Ennél többet azonban már csak a szakavatottak tudnak. Akik közül szerencsére néhányan, Csiszár Róbert Péter vezetésével most arra vállalkoztak, hogy Pólya művészetéből a lehető legtöbbet megmutassanak, és közben egyszerűen, de szórakoztatóan meséljenek is róla.

Tanulni nem szégyen. Egy jó kiállítás pedig kiváló alkalom lehet arra, hogy az élethosszig tartó tanulásunkat segítse. Ehhez csak az kell, hogy az adott tárlat észrevehető legyen, így a célközönség késztetést érezzen a felkeresésére. A Damjanich Múzeum új Pólya kiállításáról még kevés szolnoki tud. Pedig, ha van tárlat, amit minden szolnokinak meg kell néznie, ez biztosan az. Ennyire szolnoki, mégis a város határain túl is érvényes kiállítást ugyanis régen lehetett a Kossuth téren látni.

Amire leginkább rácsodálkoztam, az Pólya reklámgrafikusi tevékenysége. Amiről bevallom, eddig alig tudtam valamit. A kiállítótér hátsó falára felhelyezett plakát kavalkád láttán viszont rá kellett döbbennem, hogy Pólya Tibor rengeteg plakátját ismerem, sok közülük, mint a XX. századi sajtótörténet klasszikusa égett a retinámba. Csak éppen eddig senki nem hívta fel arra a tényre a figyelmemet, hogy például a legendás Magyarország, Az Est és a Pesti Napló című lapok semmivel össze nem téveszthető reklámjait egy szolnoki születésű művész álmodta papírra. Miként számtalan korabeli termék vagy éppen híres rendezvény is általa vált ismertté. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a mozi elterjedése és a tévé megjelenése előtt, a hazai vizuális reklám egyik legnagyobb alakját tisztelhetjük a szolnoki születésű Pólya Tiborban.

Aki persze fontos "feljegyzéseket" is hátrahagyott a két világháború közötti Szolnokról. Tóth Tamás polgármester karikatúráját sok helyen láthattuk már, azonban ezen a kiállításon további 12 kortárssal is találkozhatunk egyáltalán nem bántó gúnyrajzokon. Amelyek nemcsak az adott személyt adják vissza tökéletesen, de ténykedésük egy-egy momentuma is megjelenik a rajzokon. Sajnos nem tudom, mennyi készült ezekből a karikatúrákból, de nagy kár, hogy Pólya nem talált követőre az elmúlt évtizedekben, hiszen akkor egy egészen különleges szolnoki panoptikum gazdái lehetnénk.

Természetesen nem feledkezik meg a kiállítás a festőművész Pólya Tiborról sem. A sok stílusban készült képei között nekem mégis a régi Szolnokot megörökítők a legkedvesebbek. A Művésztelepről, a tiszai fürdőről vagy egyszerűen csak a hétköznapokról szóló képei szívet melengetőek. Nem is értem, miért nem sztároljuk jobban ezt a sokoldalú, valóban szolnoki, ám a Szolnok táblán túl is fontos művészünket. Akinek állítólag az Áldás gyógyvíz nevet vagy éppen a Művésztelep egykori garden party-jait is köszönhetjük.

Nem tudom, rendeztek-e már hasonló kiállítást Pólya Tiborról. Abban azonban egészen biztos vagyok, hogy ami most látható a Damjanich Múzeum időszaki helyiségében, szolnoki szemmel az elmúlt évek egyik legfontosabb tárlata. Ami ráadásul úgy nyílhatott meg, hogy igényes, alapos katalógus is készült hozzá, de erről legközelebb?

(A kiállítás július 7-ig látogatható hétfő kivételével minden nap 10-17 óráig)


 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Büszke múlt
A hosszúra nyúlt XIX. század utolsó pillanatát örökítette meg ez a festett, szolnoki képeslap, amit aztán már a rövid, ám annál viharosabb XX. század első őrületében küldtek Szolnokról Nagyváradra. Ha valamire, akkor a Tisza-partján álló három templomra, mint az el- és befogadás, a vallási és kulturális sokszínűség jelképére ma is büszkék lehetünk a város múltjából.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Sipos Orbán emléktáblája
Feltételezem, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye létrejöttének 125. évfordulóján kerülhetett a helyére Sipos Orbán emléktáblája a megyeháza aulájában. A Szolnokon további öt "köztéri" műalkotást jegyző Györfi Sándor alkotásainak listájában sehol sem szerepel ez a kis dombormű.

A Szoborpark további képei