Őszintén megmondom, az én agyam soha sem fogja megérteni, hogy valaki miért vág neki a világ legmagasabb hegycsúcsainak. Egyszerűen máshogy vagyunk összeszerelve. Ugyanakkor el tudom fogadni, hogy valakit az ilyesmi izgat, erre teszi fel az életét, és őszintén csodálom azokat, akiknek sikerül is. Pontosabban már azokat is, akik egyáltalán el mernek indulni. Sőt, azt gondolom, inkább ez, inkább ilyesmire menjen el a pénz, mint sok más értelmetlen magamutogatásra. Hozzátéve, hogy a hegycsúcsok megmászására a mai napig a legelfogadhatóbb magyarázatot számomra a Mount Everest – Csomolungma – első meghódítói, Edmund Hillary és Tendzing Norgaj adta, amikor a sikeres visszatérésük feltett kérdésre, miszerint „miért”, annyit válaszoltak: „Mert ott van.”

Mindezt azért mondtam el, mert valahol arra is magyarázatot kell adnom, miért is ültem be Csoma Sándor Magasságok és mélységek című első játékfilmjére. Kizárólag azért, mert a filmelőzetesek, a reklámok és a premier előtt megjelent mindenféle cikkek alapján azt gondoltam, ez a film a Mount Everest elő magyar meghódítójáról, Erőss Zsoltról, az ő életéről, megpróbáltatásairól és 2013-as tragédiájáról fog szólni. Egy neki emléket állító izgalmas, dokumentarista játékfilmet vártam, szívem mélyén ugyanazzal a válasszal, ami Hillaryéktól is elhangzott. Meg persze merész hegyvidéki felvételeket és a számomra felfoghatatlan lelkiállapot megjelenítését. Amit az Erőss Zsoltot megszemélyesítő Trill Zsolttól egyszer meg is kaptam: „ha veled valami történne, itt hagynálak”. Mármint a feleségét, akivel a havas tájban arról beszélgettek, hogy ha valakivel baj történik mászás közben, akkor a másiknak mi a legfontosabb feladata: lejönni a hegyről.

Most már tudom, hogy a Magasságok és mélységek nem Erőss Zsoltról szólnak, hanem a feleségéről és a kislányáról. Ráadásul legkevésbé sem magashegyi tájakon játszódó, akciódús történet, hanem lényegében Erőss Zsolték egykori otthonában, a család lakóhelyén, a gyász és annak feldolgozásához illő lassan csordogáló mozi. Főszereplője pedig egyértelműen az Erőss Zsolt feleségét, Sterczer Hildát megszemélyesítő Pál Emőke és a lányukat totális hitelességgel alakító Nagy Enikő. A Magasságok és mélységek arról az útról szól, amit az apa és férj nélkül maradt anyának, feleségnek és gyerekeknek be kell járniuk, ami talán szelídülhet, de soha nem ér véget. Meg arról, hogy szenvedhetnek, kínlódhatnak egyedül, okozhatnak újabb sebeket egymásnak, meg kérhetnek segítséget is. Nem könnyű. Sőt, iszonyatosan kemény, ami azzá teszi ezt a filmet is.

Csodálom Sterczer Hildát, hogy személyes történetét, a saját gyengeségeit és hibáit ilyen bátran közszemlére merte tenni, hiszen a forgatókönyvet is jegyző Csoma az ő könyvéből, vele egyeztetve dolgozott. Azt gondolom, talán nem kisebb lelkierő és bátorság kellett ehhez, mint Erőss Zsoltnak újabb és újabb csúcstámadásokra indulni. És miként a Hópárduc a teljesítményével és kitartásával sokaknak tudott reményt és hitet adni, most Sterczer Hilda teszi meg ugyanezt ezzel a filmmel. És, bár elsőre kicsit bosszantott ez a film, utólag egyet pillanatig sem bánom, hogy mindezt Erőss Zsolt „márkája” mögé bújva mesélték el. Soha rosszabb célra ne használjanak ikonná lett embereket! Erőss Zsolt mágnese nélkül én sem ültem volna be egy ilyen történetre. És szegényebb is maradtam volna.

Ráadásul, amint el tudtam fogadni, hogy ez nem egy Erőss Zsoltról szóló életrajzi dráma, hanem a gyász feldolgozását középpontba állító játékfilm, azonnal működni kezdett Csoma Sándor mozija. Annak ellenére, hogy láthatóan a kelleténél jóval alacsonyabb költségvetésből dolgoztak, és egy erélyes producer meg vágó még tovább tudta volna fényesíteni a végterméket. Ami nem lesz közönség- és kasszasiker, de hogy évtizedekre velünk marad és valahol, valaki újra és újra elő fogja venni, az biztos.