[Ajánlom]

Örökre itt áll teljes úti kosztümben

2021. április 16.

Keresek egy képet. Majdnem negyven éve készült Velemben, apai nagyanyám és Törőcsik Mari mosolyognak rajta egymásba karolva. "Itt állok teljes úti kosztümben..." Amikor felöltözve várok a többiekre, hogy végre induljunk, gyakran mondom ezt, közben belül Törőcsik Marit hallom.

Bár néhányszor találkoztunk, persze, hogy nem volt személyes ismerősöm. Mégis most jövök rá, hogy része volt, és marad is életemnek. Az én Törőcsik Marim.

Azon a nyáron, 1983-ban, a Kőszeghez közeli Velemben kirándult a kiterjedt család: nagyszülők, nagybácsik, unokatesók. És egyszer csak az aprócska falu főutcáján szembe jött egy végtelenül egyszerű, mégis feltűnően elegáns, napszemüveges nő, fonott kosárral a kezében. Nem értettem, hogy apai nagyanyám és nagyapám miért jött hirtelen lázba. Igazán csak arra eszméltem, hogy már azzal a számomra akkor még ismeretlen nénivel beszélgetnek, akinek fülig ér a szája, úgy mosolyog. Majd egyszer csak nagyanyámmal egymásba karolnak, nagyapám meg sűrűn kattintgat a Yashica-jával.

Azóta tudom, hogy kicsoda Törőcsik Mari. Pontosabban akkor kezdtem el tudni, felfedezni, megismerni, és magamban építgetni az én Törőcsik Marimat. Aki ott mosolyog valamelyik családi fotóalbumban a több mint húsz éve halott nagymamám oldalán.

Azt hiszem, éppen az Osztrigás Miciben játszott Szolnokon - akkor még bejáratos voltam a Szigligeti titkárságára -, amikor újra láttam civilben. Ott ült az igazgatói előszobában, egy fotelban, mint egy apró, törékeny kis madárka. Hirtelen hihetetlen volt, hogy ugyanazt az embert látom, aki esténként a színpadon azt a házsártos, de férjét imádó öregasszonyt is úgy játssza, mint egy díva, amikor szerepe szerint összetört, akkor is majdnem felrobban körülötte a színpad.

Ebben az előadásban hangzott el többször is az "Itt állok teljes úti kosztümben..." sor, amit aztán - most már több mint negyedszázada - mindig elmondok, amikor a családból bárkire, felöltözve várnom kell. Kimondom, a többiek az én hangomat hallják, de a fejemben Törőcsik Mari beszél, és azonnal ott áll abban a halványszürke kosztümben, senki máséhoz nem hasonlítható mosolyával.

És most jut eszembe, hogy éppen három évtizede ő volt Szellemfi a jellemszínész, a Taub János rendezte Liliomfiékban. Abban a darabban, amivel újra megnyitotta kapuit a Schwajda György irányításával teljesen újjávarázsolt Szolnoki Szigligeti Színház. De hirtelen beugrik a Száz év magány és A hegedűs a háztetőn Goldéje Gregor József oldalán. Meg a Micsoda útjaim lemez. Sőt, mennyire imádom a Ludas Matyinak azt a hangjáték változatát, amit természetesen Schwajda írt, és amiben Törőcsik Mari Matyi anyjának a hangja. Vagy ott van a Csapd le csacsi, amiben Pap Vera anyukáját, Gáspár Sándor anyósát alakítja, aki megjön a levesnek valóval, a film végén pedig egy fanyar mondattal legyint a férfiakra meg a politikára.

Meghallhatott. Távozhatott az élők sorából. Csak a fejemből nem fog. Amíg élek, addig nekem Törőcsik Mari is él. Sőt, amíg van kinek mesélni róla, az én Törőcsik Marim majd engem is túlél. És ez bíztató.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Nem is volt Boriska
Szolnok egyik legszebb ábrázolása ez a festett képeslap. A három templom, a főgimnázium és a színház mellett Boriska is látható rajta. De Boriska nem létezett.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

A mi József Attilánk
Lehet azon vitatkozni, hogy a szolnoki József Attila szobor hasonlít-e a költőről ismert portrékra, bennünk élő képre vagy sem. Azt azonban ne vonjuk kétségbe, hogy az egyik legtöbbször megmintázott költőnknek Szolnokon is helye van. Azt meg fogadjuk el véleményként, hogy a mainál talán jobb helyen is állhatna a mi József Attilánk - de hozzá ne nyúljon valaki!

A Szoborpark további képei