Nemzeti kolbász

A lassan húsz éve indult Valami Amerika sorozat visszatérő motívum a Bűnös város című filmre történő hivatkozás, amit az első rész története szerint a középső Várnai fiú, Tamás (Pindroch Csaba) a reklámfilmes rutinból kitörve szeretne elkészíteni. A 2008-as második rész ennek a vágyott filmnek a forgatásával indul, és láthatjuk is a további bonyodalmakat okozó alkotás záró jelenetét, amelyben Kovács Lajos egy búzatábla közepén, kempingszéken ülve a fejéhez szorít egy revolvert, és elhangzik a klasszikus mondat: "ez egy bűnös hely, ez egy bűnös város". Szerintem nagyjából két évtizede nagyon sokan kíváncsiak arra, hogy miről is szól, szólna, szólt volna a filmbeli film. Főleg, hogy a Valami Amerika sorozat a 21. századi magyar filmgyártás és filmforgalmazás egyik legsikeresebb szériája, aminek darabjai a mozi pénztáraknál is több százezres nézőt generáltak.

Azt hiszem, nem tévedek, ha azt gondolom, hogy az idén őszre elkészült Bűnös város egyáltalán nem arról szól, mint amiről a rendező-forgatókönyvíró Herendi Gábor (aki amúgy a Kincsemet és a pár hónapja bemutatott Toxikomát is jegyzi) eredetileg gondolhatott. A nyakamat tenném rá, hogy ha 2008-ban, amikor az egyetlen jelenet elkészült a filmből, lehetőséget kap Herendi a teljes film vagy egy kisjátékfilm elkészítésére, akkor nem ugyanazt látjuk, mint amit most kaptunk. Tehát ebből a szempontból akár azt is mondhatnám, hogy a 2021-es Bűnös város kicsit arcul csapja a 2008-asat. De azt is el tudom fogadni, hogy egy rendező és egy forgatókönyvíró fejében mindaddig fejlődik, alakul egy film, amíg nem kerül a nézők elé.

A 2021-es Bűnös város egy hatalmas, napjaink Magyarországa kritika és paródia lett, amibe az elmúlt 11 év nagyon sok fájó ügye és jelensége úgy került bele, mint disznóvágáskor a mindenféle hús a kolbászba. Ott van a legendás vak komondor, a kicsinyke falusi ház mellé épített hatalmas colosseum (stadion), a Gucci táska, az ingatlanért cserélt szivarok, a nem kívánatos sajtó és a futás a kamerák elől, meg persze a nagyon áthallásos Nemzeti Kolbásztöltő Fesztivál, a kedvünk szerint alakítható szabályok meg a mindenre jó uniós pályázatok. És persze az ellenzék sem ússza meg, a tutyimutyi, az önmagát valamilyen indokkal felmenteni próbáló, ezért inkább együttműködő polgármesterével (Kovács Lajos helyett Kocsis Gergely). Közel fél óra önmagunkon nevetés, önmagunk miatti zokogás. Szépen fotografálva, remek színészekkel, parádés játékkal.

Herendi Gábor egyetlen, e film kapcsán készült interjújában sem tagadja, hogy elkeseredettségében készült el ez a 28 perc. Nem próbálja művészfilémnek, politikamentes alkotásnak beállítani, sőt, akár azt is felvállalja, hogy az Elk*rtukkal együtt emlegessék. Aminek az ad különös fénytörést, hogy Herendi játékfilmes karrierjét az első Fidesz kormány idején éppen az a Kálomista Gábor egyengette - az első Valami Amerikának ketten a producerei -, aki az Elk*rtukat tető alá hozta. És elvitathatatlan: ha majd néhány év, vagy évtized távlatából a 2021-es évről, illetve az ezt megelőző évtizedről akarunk a magyar filmek citálásával beszélni, ezt a két alkotást nem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Éppen ezért gondoltam, ha már a Bűnös várost nem ajánlják polgármesterek a közösségi oldalukon, nem méltatják országgyűlési képviselők a vetítés előtt, és nem szerveznek rá kötelezően középiskolásokat, ám én írtam az Elk*rtukról, akkor erre is fel kell hívnom a figyelmet. Már csak azért is, mert Herendi Gábor csak a neten (www.bunosvaros.hu) elérhető, egy mozijegy áráért megtekinthető filmje, más szempontból ugyan, de legalább akkor kísérlet, mint Kálomista mozija. Csak Herendi esetében nem az a kérdés, hogy hány embert sikerül valamilyen okkal beterelni a mozikba, hanem, hányan hajlandóak 28 perc netes élményért a zsebükbe nyúlni. Tekinthetjük ezt egyfajta szimpátiaszavazásnak éppúgy, mint a hazai mozizás mozik nélküli korszakát bevezető próbálkozásnak.