A magyar filmgyártás működése számomra érthetetlen. Felfoghatatlan például, hogy egy jó ötlet – egy mondatban a film sztorija -, hol tud végzetesen félrecsúszni. Mert vegyük például Csurgó Csaba végül Így vagy tökéletes címen vászonra vitt forgatókönyvét. Az író valóban büszkélkedhet a „rendszerváltás utáni legjobb romantikus komédia” képzeletbeli trófeájával, ám ez akkor sem az Így vagy tökéletes, ha mindenütt ezt írják, és ezzel reklámozzák a mozit, hanem a Megdönteni Hajnal Tímeát. Amit csak azért citálok, mert azt mutatja, hogy a szerző nem tehetségtelen. Azaz képes egy jó ötletből jó könyvet írni. Ám ez az Így vagy tökéletes esetében biztos, hogy nem sikerült, mert a jó ötletből lett egy felesleges betétekkel túltolt, tulajdonképpen két színész kamarajátékává silányított „kamerajáték” (hogy hasonlóan silány legyek). És nem értem, miért? Ki és hol maszatolja szét a jó ötletet?

A rendező? De mi kell ahhoz, hogy valaki az első nagyjátékfilmre lehetőséget kapjon? Varsics Péternek például egy 2012-es 14 perces kisfilm, meg közreműködés az Aranyéletben, a Társas játékban, a Kincsemben, a Viszkisben. Tudom én, hogy valahol mindenkinek el kell kezdenie, és keveseknek adatik meg elsőre a nagy dobás. Ám mégiscsak azt gondolná az ember, hogy ahol állami százmilliók pörögnek, ott vannak öreg rókák, szakemberek, hozzáértők, ítészek, akik szólnak. Például azért, ha a történet két szereplővel és hat mellékszereplővel nem ér 105 percet, és mondjuk, kivágnak belőle vagy 20-at. Avagy megtöltenek tartalommal karaktereket, szőnek még néhány érdekes szálat. Mert így olyan lett ez a film, mint amikor a félős, kezdő autóvezető negyvennel beragad a középső sávba, és közben semmit sem észlel a mellette zajló világból.

Persze azt se értem, hogy ha már valaki hónapokat dolgozott egy forgatókönyvön (amiért az állami filmes cég filmfejlesztés címén fizetett), más valaki hónapokig-évekig készítette elő a forgatást (szintén adóforintokból), majd soknál is többen megvalósították a rendező elképzeléseit (sok-sok-sok közös forintért), akkor mi a fészkes fenéért nem lehet mindezekhez képest pár fillért a forgalmazásra, a reklámra fordítani? Az Így vagy tökéletes film kampányára – ami mégsem egy sikeres rendező újabb alkotása, és a címszereplők sem állandó fényvisszaverői a hazai vizuális iparnak -, miért költöttek tized annyit, mint egy látszatpárt kamukampányára? Mi a bánatot tanít az a producer az állami filmművészeti iskolán, ha a nevével fémjelzett filmnek lényegében nulla a promóciója, és a legtöbb mozi egy hét múlva leveszi a műsoráról? Csak nem azt, hogy az állami forrás a film moziba adásáig ömlik, addig a pillanatig mindenki jól járt, majd pedig fogjunk mindent az igénytelen közönségre, akik csak a külföldi filmeket fogyasztják?

Nincs kétségem afelől, ha a magyar filmek készítői valódi vállalkozói alapon dolgoznának, és nem a kincstár emlőin lógnának, hanem a saját vagyonukat is kockáztatnák, figyelnének a minőségre, a reklámra és a forgalmazásra is. És nem játszanák el olyan egyébként nagyszerű színészek filmes karrierjét, mint Fekete Ernő, aki korosztálya egyik legjobbja. Arról pedig nem tehet, hogy ötven körül jött neki az első nagyjátékfilmes lehetőség, amelyben zseniálisan adja vissza az öntelt, önámító, önnön nagyságától elvakult ötvenes pasasok minden hülyeségét. Ami persze önmagában még kevés egy jó vígjátékhoz, pláne 105 percben, de szerintem erről nem ő tehet, sőt, talán csodálkozik is, hogy mi lett abból, amit vagy két éve forgatott. Azt hiszem, nemcsak a nézők lettek átverve.