[Ajánlom]

Nekik ünnep, nekünk ajándék

2018. január 03.

Hagyomány, hogy karácsony előtt nyitják meg a Szolnoki Művésztelephez kötődő alkotók éves "beszámoló" kiállítását Ünnep címmel. A Művésztelep saját kiállítótermében, január végéig látható tárlat számomra inkább ajándék, ami fejben hazavihető, és kitarthat a következő decemberig.

Egyedül ácsorogtam Bozsó Nóra I&II címet viselő, két varázslatos "szövete" előtt az egykori műteremlakásból kialakított, remek fényekben úszó kiállítótérben, és a hártyaszerű papírra felvitt zsírkréta-színeken utaztatva szememet azon gondolkodtam, mit is jelent nekem a Szolnoki Művésztelep. Ahová kora tavasszal jó kimenni, sétálni és figyelni a virágzásnak induló növényeket. Nyár elején ott lenni lombos fái alatt, amikor különleges fieszta varázsolódik az öreg házak tövébe. Vagy kenyér illatban búcsúztatni a nyarat, és aztán képzőművészettel elfogadni az őszt. Hogy aztán ünneppel búcsúzzon az ó-, és köszöntsön be az új esztendő. Színek, hangulatok, pillanatok szövik át és kötik ott össze egymást, mint Bozsó Nóra képeit, amik előtt forgathattam a fejemet, engedhettem, hogy minden pillanatban mást lássak magam előtt, más jusson eszembe.

Aztán odébb léptem. Révi Norbert Pontifex/Hídverő című alkotása előtt cövekeltem le. Mert hirtelen belém nyílalt, hogy persze nekem a Szolnoki Művésztelep elsősorban egy élettel teli, vidám park, a város friss szellemmel átjáratott tüdeje, ami olykor átvisz a valóságból a varázslatba, miközben másoknak ez mégiscsak az alkotás, a teremtés inspiráló helyszíne. Dolgozzanak itt, a soha nem volt, romosnak épített vártorony tövében, vagy csak kötődjenek valami láthatatlan szállal e különleges kerítéssel körbevett ligethez. Én jövök hozzájuk vagy ők hoznak valamit nekem? Járkálunk, mint Révi apró alakja, aki szerintem kezében a Nappal, a fénnyel közlekedik a hétköznapok és az alkotó ünnepnapok között.

Talán? Talán tévedek. Talán biztos vagyok benne. De ez az egész nem működne, ha nem lennének emberek, akik úgy veszik nyakukba a másikat, az meg a következőt, mint Pogány Gábor Benő kisplasztikájának alakjai. Akik nekem, ennek az egészen különleges helynek a parafrázisai. Mert nélkülük talán rég nem létezne ez az idén már 116 éves hely. Már réges-rég nem lennének Szolnokon olyanok, akik még őrzik a képzőművészetet, és nem engedik, hogy ócska reprók, naiv pingálmányok, színes nyomatok váltsák le az igazi alkotásokat, hazudva: arra van igény. Nem talán, hanem biztos, hogy nem lehetne play back hakni a város főterén, ha más művészek is úgy kapaszkodnának össze, mint a Gutenberg téri telep "lakói".

Akik évről évre ünnepelhetnek, amikor összerakják az elmúló év - az se baj, ha évek - alkotásait, amit felsorolni, képeken visszaadni nem is lehet. Hogy nekünk, akik csak alkalmai látogatói vagyunk ennek a különleges helynek, az ajándékok jelentsék az igazi ünnepet. Az ő ajándékaik, amelyek abban a két világos, Zagyvára néző műteremben január végéig még ott sorakoznak. És nekem attól szépek eklektikus sokféleségükben, hogy egy kicsit nekem is születtek, és immár az enyémek lettek.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

A Szigligeti háború utáni homlokzata
Örök titok marad, hogy valaki miért egy szolnoki képeslappal küldte üdvözletét a záhonyi kirándulásról 1962-ben. Miként az is, hogy a szolnoki színházról 1947 és 1962 között mikor készült ez a képeslappá lett fotó. Az egészen biztos, hogy nem egy háború előtti képet használt a kiadó.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Az utolsó láng
Nehogy valakinek egészbe jusson, hogy le kellene bontani csak azért, mert Szolnok utolsó munkásmozgalmi témájú köztéri alkotása! Elhelyezkedése miatt viszonylag kevés szolnoki találkozik vele, aki pedig idegenként látja a Turisztikai központ "főterén", az sok minden másra is asszociálhat.

A Szoborpark további képei