[Ajánlom]

Negyvenéves nyaralás

2022. október 03.

A Nyugati nyaralás című új magyar mozi szerintem generációs film. Nekem visszahozta ugyanis a nyolcvanas évek balatoni vakációinak érzését. Ha illata is lenne, akkor a lángos, palacsinta, vasúti restik, Trabik és Mercik közös kipufogó szaga is megelevenedne. Ezzel együtt egy nyári kaland.

Eddig is sejtettem, de a Lévai Balázs és Tiszeker Dániel rendezte Nyugati nyaralás mozija után már biztosan tudom, mit szeretek annyira a Pogány madonnában és a folytatásaiban, miért tudom újra és újra megnézni például a Robog az úthenger című sorozat balatoni epizódjait, vagy miért elnyűhetetlen számomra Papp Gábor Zsigmond Balaton retrója. A magyar tengernek azt az időszakát idézik meg, amikor gyerek voltam, és bár nyugati nyaralásokról álmodoztunk, de már az is nagy szónak számított, ha egy hét vagy tíz nap összejött a Balatonnál (nekünk kétszer Szántódon). Ott aztán olyasmik történtek velünk, amik évközben nem, és a következő tanév első felében biztosan mesélhetők voltak. Továbbá olyan autókat bámulhattunk, amilyenek Szolnok környékén ritkán bukkantak fel, hogy a dollárboltok, éttermek, maszekok színes és csodált világáról már ne is beszéljek. Szerintem a Nyugati nyaralás című mozi ezért korosztályos film, és leginkább azok fogják élvezni, akik a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján akkorák voltak, mint a filmbeli Maurer gyerek (Tóth Mátyás).

Persze az alkotók pontosan tudták, hogy a ma már "szülő" kategóriába dekkoló nosztalgiázók mellett a gyerekeiket, a mai tízen-huszonéveseket is meg kell szólítani. Szerintem ezt szolgálják a korabeli zenék, amelyek azonban nem eredetiben, hanem feldolgozásokban szólalnak meg. Péterfy Bori 99 lufija Nena helyett, vagy éppen Patkós Márton (A besúgó lázadó főszereplője), mint Soltész Rezső több mint telitalálat. Ahogy a mai tinibálvány, a Carson Coma frontemberének, Fekete Giorgio aktuális szívtipróként való beemelése is. És a magam részéről ebbe a - nagyon helyesen kitalált - csali kategóriába sorolnám Szőke Abigélt is, aki a Martfűi rém, az Akik maradtak és A besúgó után végre valami lazában is megmutathatja magát. Az Anna báli jelenetekben egészen kiváló, bár a filmben több helyen felbukkanó arcjátékával bármelyik tinédzser lány szüleit az őrületbe lehetne kergetni. (Ezeket összevágva, talán külön digitális merchandising terméket is piacra dobhatnának a Nyugati nyaralás, magyar filmekhez képest egészen kiváló online marketingesei.)

Mindezek mellett lényegtelen, hogy miről is szól a Nyugati nyaralás. Nekem úgy tűnik, az alkotóknak csak valami apropó kellett ahhoz, hogy megidézhessék a magyar tengert, 1984-ben. (Igaz, az évszám 1975 és 1988 között bármi lehetett volna.) Azt persze sajnálom, hogy ehhez - mármint a forgatókönyv megírásához - ezúttal nem a Sohavégetnemérős és a Nagykarácsony forgatókönyveit részben jegyző Fehér Gáspárt és Fehér Boldizsárt kérték fel, hanem a már kicsit unalmas, mindenütt és mindent is író, lassan saját korosztálya kliséibe süppedő Tasnádi Istvánt, aki ezt a feladatot élete legyengébb sztorijával tudta le. Ezzel pedig tényleg egy olyan film született, ahol mellékes a béna krimi szál, ami Kádár (Mertz Tibor) és Genscher kancellár Anna báli felbukkanásánál éri el a mélypontját. Teljesen szürkezónába hagyva a jobb sorsra érdemes Ötvös András, Orosz Ákos, Znamenák István rendőr triót, és már-már lényegtelen szereplővé téve, az amúgy a Csak színház és más semmi, illetve az Ecc-pecc ripacs karaktereinek elemeivel dobálózó Szervét Tibort is.

De mondom, mindez lényegtelen, mert a film korabeli hangulata a téves rendszámmal szerelt BMW-vel együtt átjön. Nekem közel negyvenéves nyaralás emlékeim zubogtak fel a film közben. Olyan igazi "aha, ilyen is volt", "aha, velünk is történt valami hasonló", "aha, ilyet csak szerettünk volna" élmények. Igaz, ezek miatt nem mondom, hogy egynél többször megnézném moziban a Nyugati nyaralást, de azt se zárnám ki, hogy a most még egy nyári kalandból lassan valami nosztalgikus kultfilm lehet.

(Nyugati nyaralás közönségtalálkozó október 8-án a 17.00 órás vetítés után a Tisza moziban.)

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Építkezés a halott utcákban
A minden bizonnyal már lakatlan Könyök, Család, Kinizsi és Sas utcák házai még ott állnak a félig kész József Attila úti pontházak, meg a szinte csak az alapozásuknál tartó Csanádi György körúti tízemeletesek között, Nagy Zsolt körülbelül 1974-ben készült felvételén. Így épült a mai Szolnok egykor, ahol akár Csukás István ifjúsági regénye is játszódhatott volna.

Az Album további képei
 

AKB

Szavakon túl
Klímaszorongás? Környezettudatosság? Globális felmelegedés? Környezetvédelem? A víz a legfőbb kincs? Vannak nagy szavaink és kifejezéseink, meg van a valóság. A valóság, ami mindig piciben, hétköznapiban, közvetlen közelről mutatja meg, hogy mennyire vesszük komolyan a világ problémáit. Amik a fejünkben nem nálunk jelentkeznek, nem velünk történnek, nem minket érintenek. Még. És addig így is lehet gondolkodni a vízről, a szemétről, a betonról.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Szolnoki bivaly, avagy 424.320
"Szoborrá" lett ipari emlék, amire vigyáznunk kellene, hiszen tizennyolc, még nagyjából épségben lévő példányt tartanak belőle nyilván, és talán kilenc olyat, ami bármikor megtekinthető. A Szolnokon 1982 óta kiállított "bivaly" a sorozat és a magyar gőzmozdonygyártás egyik utolsó darabja.

A Szoborpark további képei