[Ajánlom]

Megidézett Czibulás

2018. október 11.

Minden könyv akkor új, amikor először a kezünkbe akad. A Czibulás emlékkönyv hiába jelent meg 2007-ben, most kaptam belőle egyet, és nem tudtam letenni. A Czibulás, Czibu, Czibulás Péter a Szolnoki Szigligeti Színház tagja 36 éven keresztül. Másfél évtizede másik színpadon áll.

Czibulás Péter valószínű, hogy már első színházi élményeimnek is része és befolyásolója volt a hetvenes években, hiszen 1967-ben szerződött Szolnokra, szűk évtizeddel előbb, minthogy engem először vittek oda. Néhány pesti év kivételével annyira hűséges maradt ehhez a színházhoz és városhoz - ahol nemcsak játszott, de valóban élt is -, hogy fájóan rövid élete végéig itt maradt. Igazából persze csak a visszaszerződése után emlékszem rám, ami nagyjából egybeesett az én valódi színházra eszmélésemmel, meg a szolnoki teátrum legfényesebb időszakával, Schwajda második igazgatósága idején. A Derzsi-féle Bánk bánban láttam először, aztán a Rátonyi Róbert rendezte Csárdáskirálynő utolsó felvonásában. Majd pontosan az lett Czibulás Péter a számomra is, amiről ebben a 2007-es emlékkönyvben Verebes István ír: a szolnoki színház nélkülözhetetlen tartozéka, része, eleme, aki nélkül más lett a teátrum.

Darvas Iván - akivel a legendás Amadeusban játszott együtt - úgy emlékszik rá ugyancsak ebben az emlékkönyvben, hogy Czibulás nem volt korszakos színész, de olyan fregoli, azaz minden szerepre használható művész volt, amilyenek nélkül nincs kiugró alakítás, nincs jó előadás, egyáltalán színház sincs. Próbálom felidézni Czibulás Péter szerepeit - a kötet végén nem teljes, de így is remek felsorolása található ennek -, és tényleg soha nem főszerepek ugranak be róla, hanem rettentő fontos mellékszerepek, karakteralakítások. Ő volt az untermann, aki nélkül az ugyancsak legendás Osztrigás Miciben se Szacsvay, se Hernádi, se Törőcsik nem tudott volna olyan parádés lenni. Amiből talán az is következik, hogy a Vígszínházban, a Várszínházban és a Szolnokon töltött bő négy évtizedes pályája során tényleg a legnagyobbak méltó, és sajnos kevésbé ismert és emlegetett partnere lehetett.

Én csak a színpadon láthattam. Soha nem beszéltünk, legfeljebb láttam Szolnok utcáin. De mindig olyannak képzeltem, amilyennek a rá emlékező pályatársai leírják. Egy huncut, ugratásra mindig kész, nevető és nevettető színész, aki ugyanakkor végtelenül komolyan vette mindazt, ami a színpadon történik. Minden bizonnyal ez is kellett ahhoz, hogy halála után két évvel elkészüljön a nevét viselő kút a színház hátulján, helyet kapjon a Damjanich Múzeum Szolnoki Pantheonjában, bérletet nevezzenek el róla, és egy ilyen remek könyv jelenhessen meg róla.

Amit persze egyre hidegrázósabb kézbe venni. Tiszai Lajos, a város és a megye tényleg legendás és nagy tudású írója, újságírója szerkesztette, aki szinte mindent tudott a szolnoki színházról is. Előszavát Valkó Misi bácsi írta, aki nemcsak minden darabot láthatott a Tisza-parti teátrumban, de értett és elemzett is. Iszonyatosan fájó, hogy a Czibulásra emlékezők között egyre többen vannak olyanok - Sebestyén Éva, Hollósi Frigyes, Schwajda György -, akik túlélték, ám már nincsenek közöttünk.

Tudom, nem születhetett volna meg ez a könyv Czibulás Péter felesége, Ignátz Éva nélkül, akinek neve nélkül ugyancsak alig találnánk az elmúlt fél évszázadból szigligetis színlapot. Akinek nemcsak azért lehetünk hálásak, mert ezzel a könyvvel hozzájárult A Czibulás emlékének a megőrzéséhez, hanem mert a Szigligeti közel négy évtizedéről is kincset adott nekünk. Mert eszméletlen jó fotók, hiányosságában is hiánypótló előadásjegyzék, az emlékező pályatársak írásaiból pedig korszellem és hangulat marad így ránk.

Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy sajnos egyre több olyan halottja van ennek a teátrumnak, akik hasonló könyveket érdemelnének. Amihez persze nem tudom, hol lehet hivatalosan hozzájutni - milyen jó lenne, ha minden szolnoki könyvesboltban kapható lenne -, úgyhogy én azoknak is hálás vagyok, akik tizenegy évvel a megjelenés után a kezembe adták. Mert jó volt - sőt, néha kell is - megidézni Czibulás Pétert a színészt, az embert és a korát meg teátrumát.

(A felhasznált fotók a Czibulás emlékkönyvből valók)

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Szolnokról Pécsre
Hogy mit csinálhatott Bódis Ferenc 1934 tavaszán, Szolnokon, ebből az egyetlen képeslapból nem derül ki. Az viszont igen, hogy hosszabb időre tervezhette a távollétét, mert tiszta ruhákat kért szüleitől. Emellett pedig elégedettnek is tűnt, hiszen három nap alatt 70 pengőt keresett. Érdekelte vajon a képeslap, amin Pécsre küldte üzenetét?

Az Album további képei
 
hirdetés Bajnai Zsolt: Visszaköszönés - Megjelent

AKB

Balkáni köz
A Tófenék és az Ady Endre utcák között, a Jókai utcai ügyészség mögött van egy név nélküli, csak gyalog és bringával járható kis köz, amit nyugodtan nevezhetnénk Balkáni köznek. Már, ha a balkániak nem kérnék ki maguknak. Áll ott egy kuka, aminek a környéke általában tragikus. Van ott egy fal, ami rettenetes. A város közepén, mondjuk 50 méterre a főterünktől egy olyan pont, ami mellett többnyire csak undorral lehet elmenni. Nem lehetne kreatív építészhallgatókat, leendő városüzemeltetőket megkérni, hogy ötleteljenek egy kicsit? Talán viszonylag olcsón vissza lehetne térni Európába.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Jubileumi park emléktábla
Művészeti értéket nem nagyon hordoz ez a négy évtizedes, egyik sarkán jó pár esztendeje törött emléktábla. A rajta látható információk sem adnak pontos eligazítást elhelyezésének okairól, ám sejthető, hogy miért is került a Kun Béla körúti házak mögé.

A Szoborpark további képei