Nem azért ajánlom megnézésre a már a Tisza moziban is futó Vakfolt című új, magyar filmet, mert annyira jó. Inkább, mert egy olyan lelkes, fiatal közösség készítette ?fillérekből?, akik egy jegynyi támogatást megérdemelnek mindazoktól, akik hisznek a hazai filmek jövőjében.
Közösségi film
Ne szépítsünk! A Vakfolt dialógusai csapnivalóan modorosak, izzadságszagúak. A karaktereket életre keltő színészek játéka pedig a legtöbb esetben sírni valóan béna, esetlen, amatőr. És bár nem menti a film alkotóit, de valóságtól elrugaszkodott párbeszédeket rendszeresen láthatunk a kereskedelmi tévékben és magukat profinak tartó filmesek alkotásaiban (pl. Cop Mortem) is. Ahogy amatőr vagy nagyon kezdő színészeket sem először alkalmaz a filmipar, máshol súlyos adóforintok terhére. A Vakfoltot készítők javára e két dolog tekintetében annyit írhatunk, hogy készséggel elismerik amatőrségüket, és egy pillanatig sem akarnak másnak tűnni, mint amit a kegyetlen filmvászon mutat (szemben például a Cop Mortem létrehozóival).
Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a Vakfolt alapötlete és elmesélt története zseniális, bármelyik amerikai forgatókönyv fejlesztésen átmenne a rostán. Eszem ágában sincs lelőni a poénokat, de az ügyetlen szereplők és kínos dialógusok ellenére is végig lendületes, itt-ott kifejezetten izgalmas a történetmesélés. Őszintén vállalom, hogy ebből a szempontból a Vakfolthoz képest, a lassan minden díjat besöprő Kaliforniai álom (La La Land) egy részegen papírra vetett sorvezető véletlen megfilmesítése. Amin húsz perc után azon gondolkodtam, mikor lesz már vége, és mit fogok vacsorázni.
El tudom fogadni azt az álláspontot, hogy a nézőnek nem sok köze van az alkotás folyamatához, a rendelkezésre álló forráshoz, hiszen a kasszánál hagyott pénzéért minőséget vár minden szempontból. Ha valaki ezt gondolja, inkább hagyja ki a Vakfoltot. Mert bárkit be lehetne palizni egy jól összevágott előzetessel, elfogult recenziókkal, bődületes reklámköltésekkel, ahogy történik ez nagyon sok amerikai film és már pár magyar alkotás esetében is. Ám az ilyesmi nem tenne jót sem a Vakfolt alkotóinak, sem a hazai filmgyártás jövőjének. Ugyanakkor ne legyünk igazságtalanok! Az egész estés Vakfolt 22 millió forintból készült, ami egy átlagos magyar film költségvetésének 4-5%-a, egy kiemelt hazai mozinak (pl. Kincsem) talán 1-2%-a, az amerikai filmeknek meg a büfészámlája. Mindezek ellenére a Vakfolthoz hasonlóan gazdag tartalmú honlap magyar filmhez már régen készült, illetve alig-alig fordul elő – főleg a Filmalap drága filmjeivel -, hogy az alkotók rendezővel és színészekkel tiszteljenek meg egy vidéki közönségtalálkozót.
A felsorolt negatívumok, a hullámzó operatőri és kaszkadőri munka, valamint az itt-ott kínos kellékek ellenére esélyt kellene adni ennek a filmnek és ezen keresztül az alkotóinak. Akik úgy tűnik, egy nagy baráti társaság tele fiatalos hittel, lendülettel és elszántsággal. Amibe belefért az a pofátlanság is, hogy moziba adták a több sebből vérző Vakfoltot. De ne vessük meg ezért emiatt. Hiszen ilyen elhivatottsággal, alázattal szerintem régen készült magyar film. Ráadásul nincs azzal semmi baj, ha az első lépéseknél tartó művész első produkciója nem világszám, láttunk már ezer ilyen koncertet, kiállítást, színpadi előadást. A költségek miatt viszont filmesből eddig alig volt ilyen. Így én megbocsájtó vagyok, és nagyon drukkolok a közösség motorjának, Slemmer Ádámnak. Mert hiszek benne, hogy egy-két film, és profi alkotások kerülhetnek ki a kezei közül. És, ha nem kurvul el, még sok remek magyar filmet köszönhetünk neki.
Szóval, arról győzködnék mindenkit, hogy most a jövő miatt fizessen be a Vakfoltra.
