[Ajánlom]

Kiállítás búcsúztató

2012. április 02.

"Aktív szereplői legyünk múltunknak és történelmünknek" - mondta Fülöp Tamás, levéltár igazgató a Hősök voltak mindannyian című kiállítás utolsó látogatási napján, amikor családias hangulatban búcsúztattuk a tárlatot. Emlékként azonban nem tárgyakat, hanem újabb érdekes történeteket vihettünk haza.

A tavaly májusban megnyitott "Hősök voltak mindannyian - Jász-Nagykun-Szolnok megye a nagy háborúban" című kiállítást az elmúlt másfél évben közel kétezren látták a megyei levéltár Pozsonyi úti épületében. Mint a kiállítást búcsúztató utolsó látogatási napon Czégény Istvánné igazgató-helyettes, főlevéltárostól megtudtuk, nemcsak szervezett csoportokban, de egyénileg is nagyon sokan felkeresték a tárlatot. Ez is indokolta, hogy az eredeti tervektől eltérően, nem február végén, hanem csak március 31-én zárt a levéltár raktárának előterében kialakított, országosan is egyedülálló kiállítás. Ami nemcsak attól volt különleges, hogy a megye első világháborús emlékeit próbálta összegyűjteni, hanem amiatt is, hogy a kiállított anyag jelentős része magánszemélyektől és lelkes gyűjtőktől származott.

Az utolsó látogatási napra is tartogattak érdekességeket a levéltár munkatársai, akik a kiállítás létrejöttében szerepet vállaló gyűjtőket invitálták meg előadónak. Udovecz György, a "Szolnok" Magyar Királyi Hagyományőrző Alapítvány elnökének előadását követően például Markó Ferenc, abonyi gyűjtő a kiállított "kincsek" fellelhetőségéről beszélt. Mondandóját pedig olyan, a kiállításhoz kapcsolódó, saját tárgyakkal illusztrálta, amiket ezúttal az érdeklődők nemcsak nézhetett, de akár kézbe is foghatott. A közel száz éves katonai csajka láttán talán a gyűjtőszenvedély mibenléte mellett a háborúk hétköznapjairól is elgondolkodhattunk.

Kiss M. Jenő (mellékelt képünkön) korhű egyenruhában mutatta be azoknak a tárgyaknak egy részét, amelyeket hetven gyűjtőtársához hasonlóan a kiállítás rendelkezésére bocsájtott. Valószínű, hogy a legtöbb fotó és emléktárgy tőle érkezett a levéltárba, hiszen Kiss M. úrban nemcsak Magyarország, de talán Európa legjelentősebb IV. Károly gyűjteményének tulajdonosát is tisztelhetjük. A korszak iránti érdeklődését, gyűjtői elkötelezettségét nemcsak az jelzi, hogy ott volt IV. Károly római boldoggá avatási ceremóniáján, de például az az utolsó magyar királytól származó, trónfosztása után Tihanyban kelt levél is, amely a tulajdonát képezi.

Rendkívül érdekes előadást tartott Szathmáry István, a Damjanich Múzeum munkatársa is, aki családi emlékek révén kötődött a kiállításhoz. A középkori és az első világháborús harcmodor összehasonlításáról, vagy éppen a rohamsisak megszületéséről szóló, kifejezetten szórakoztatóan elmondott történetei, a magyar katonák olaszországi forintokon alkalmazott harcmodoráról szóló anekdotái nemcsak érdekesek, de szórakoztatóak is voltak.

A kiállítás zárásaként Bojtos Gábor levéltáros a tárlat utóéleteként hamarosan elkészülő, virtuális kiállításból villantotta fel az első világháborús szolnoki emlékhelyeket. Képes prezentációjából ismét csak az derült ki, mennyi érdekes, és alig ismert látnivaló van ebben a városban.

A különleges kiállítás "temetés" végén Fülöp Tamás megköszönte kollégáinak a színvonalas kiállításba fektetett másfél éves munkájukat, a látogatókat pedig az első világháborús emlékhelyek felkeresésére, kutatására bíztatta, hogy így "aktív szereplői legyünk múltunknak és történelmünknek".

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Az átadás után nem sokkal
Nyilvánvaló, hogy ez a felvétel nem készülhetett 1975 nyara előtt. Ám, ha jobban megnézzük Csobaji Előd munkáját, akkor azt is kijelenthetjük, 1976 után sem dolgozhatott a fotós. A szolnoki Jubileum tér épületei ugyanis nem készültek el a város első említésének 900. évfordulójára.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Történelemkönyvünk betonból
A vasútállomás előtti Jubileum tér közepén álló Tanúhegy minden bizonnyal Szolnok legjobban dokumentált köztéri alkotása. Miként talán azt sem túlzás kimondani, hogy ez az a szobrunk, amelyik mérete és helye ellenére a legkevésbé szervesült a város életébe. De talán majd 5 év múlva!

A Szoborpark további képei