Időutazás pálinkával

Az Újszászról indult Baranyi Gábor Benő első nagyjátékfilmjét, a Zanoxot május 26-tól vetítik a hazai mozikban, így Szolnokon is. A filmbeli érettségi másnapján, azaz 2022. május 14-én a Tisza moziban tartott premier előtti vetítés alapján le kell írnom elöljáróban, hogy aki a mai magyar valóságba oltott, nem túltrükközött időutazós filmen szeretne jókat röhögni, az gyorsan biztosítsa a helyét a szolnoki vetítésekre. A fiatal rendező szerintem sokkal inkább romantikus vígjátéka, mintsem sci-fije ugyanis messze a hazai első filmek és vígjátékok fölött teljesít. Tényleg úgy álltunk fel a film végén, hogy ennyit magyar mozin régen nevettünk, ráadásul ilyen jól kitalált és megírt történetet évek óta nem láttunk. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy hány ismerős statisztát véltünk felfedezni a filmvásznon.

Számomra a Zanox egyik legnagyobb erénye, hogy miközben játékfilm, a mai Magyarországon, a hétköznapi valóságunkban játszódik, és Dunaújváros meg Komló helyett akár Szolnokon, a Széchenyi lakótelepen is forgathatták volna. A középiskola, ahol a főhős az időutazásai miatt többször is nekifut a 2022. május 13-ai érettségijének, a rendelőintézet, ahol a Zanox nevű kísérleti gyógyszer és a kétes eredetű pálinka hatására többször is megfordul, a szeletelős diszkó, annak különböző stílusú zenéivel, na meg a sivár lakótelepi külső képek mind ismerősek. Nem nevetségesek vagy szégyellni valóak, hanem a valóságunk tükröződései. Az pedig külön érdeme a filmnek, hogy bár sci-fiként határozzák meg - szerintem csak nyomokban az, de ez nem is lényeges - nem lett széttúrva mindenféle trükkökkel, számítógépes ügyködésekkel. Gajdics Dávid operatőr gyönyörűen fotografálta a mai Magyarországot, ahol egy kis pálinka hatására bármi megtörténhet.

A Zanox másik erőssége a jól kitalált történet, a kiváló karakterek és fordulatok, illetve a feszes forgatókönyv. Mindig megrémülök attól, ha a rendező és a forgatókönyvíró ugyanaz, mert az ilyesmiből sülnek ki a köldöknéző, önimádó, sehová sem vezető filmek és forgatókönyvek. Baranyi Gábor Benő azonban rácáfolt a prekoncepcióimra. A film minden jelenetének helye van a történetben. Egyetlen visszacsatolás vagy utalás sem megy félre. És miközben ugyanazokat a pillanatokat többször is megélhetjük, az alkotók arra is figyeltek, hogy azokat mindig egy kicsit más beállításban, más szemszögből lássuk, így ne ismétlésként éljük meg az ismétlődéseket. Ráadásul soha sem ugyanoda ugrunk vissza a gyógyszer és a házilag főzött rettenetes pálinka elegyének köszönhetően. Így soha nem tudjuk kitalálni, mit hoz a következő jelenet. Az egész sztori lezárását pedig nehezen tudtam volna előre megmondani, így az utolsó pillanatig izgalmas, szórakoztató mozit kaptam.

Ami nemcsak a rendezőnek és az operatőrnek - meg valószínűleg az egész láthatatlan stábnak köszönhető -, hanem a szereplőknek, illetve leginkább az egész sztorit a vállán elvivő főszereplőnek, Bálint Elődnek. Ugyanúgy elhiszem róla, hogy érettségiző diák, mint Erdős Liliről, a meghódítandó osztálytársnőről. Bálint Előd Kolozsváron tanul színészetet, de ezzel a filmmel, ha nem rúgta be a magyar filmipar kapuját, akkor az egész hazai filmgyártásról azt kell mondani, burokban leledzik. Bálint Előd - jegyezzük meg a nevét - ugyanis zseniálisan alakítja a kicsit félénk, saját bezártságából kitörni akaró, gondolkodó, különc, de szerethető srácot. El nem tudom képzelni, hogy nélküle miként működött volna ez a film.

És ne feledkezzünk meg az akár csak egy-egy jelenetekben feltűnő többi szereplőről se. Az egykor Szolnokon is játszó Körtvélyessy Zsolt a nyitó jelenetben rögtön magasra teszi a lécet. Vasvári Emese a tulajdonképpen csak két jelenetben feltűnő angoltanárnője az epizódszereplés magasiskolája. Hatházi András - akit korábban a Valanban is láthattunk - először szürkének tűnő orvosa a történet Bálint Előd melletti legnagyobb alakítása. De Sólyom Katalin, mint nagymama és persze Dráfi Mátyás, mint a kétes pálinkát keverő, a történet szerint a Hetényi Géza kórházban megismert bácsi is parádés. Mindannyian azt bizonyítják, hogy az unalomig foglalkoztatott magyar színészeken túl is vannak egészen kiváló művészeink, és bizony a határon túli társulatoknál, képzőhelyeken is érdemes egy rendezőnek szétnéznie.

Hogy a film alcímét kölcsönvegyem, fel kell tennem a kérdést, van-e a Zanoxnak kockázata és mellékhatása? A kockázata a hazai filmek nagy betegségében, a kellő mértékű reklám hiányában rejlik, mert félő, hogy így sokkal kevesebbekhez jut el, mint megérdemelné. Holott akár korosztályi klasszikus is válhatna belőle. A mellékhatása pedig leginkább az, hogy Baranyi Gábor Benő rajongóvá válhat az ember, és elkezdheti nagyon utálni azokat a döntnököket, akik most azonnal nem adnak "pénzt, paripát, fegyvert" a fiatal rendezőnek, akinek már dolgoznia kellene a következő nagyjátékfilmjén. Mert a Zanox bizonyított.