[Ajánlom]

Hátrahagyott kérdések

2020. február 03.

Sokat ígért a Szigligeti Színház idei, negyedik bemutatója. Elvitathatatlan, hogy különleges is lett A mi kis városunk. Nemcsak a színészeket, de a szolnoki közönséget is kizökkenti a megszokottból. Ugyanakkor napokkal később is nehéz véleményt mondani, mert sok nyitott kérdés maradt.

Ujjongtam a Szolnoki Szigligeti Színház aktuális évadának negyedik bemutatójára készült, és a városban is feltűnő plakát miatt. Hiszen az amerikai Thornton Wilder bő nyolcvan éve írt A mi kis városunk című darabjának reklámjához, a Kossuth téri Szerelmes pár szobrot választották. Ami aztán a műsorfüzetre is rákerült. Azt az érzést keltve az emberben - vagy csak bennem? -, hogy bár a XX. század elején, egy amerikai kisvárosban játszódó színműről van szó, az Agóra színpadára kényszerült társulat a mába és Szolnokra adaptálta az előadást.

Nem teljesen. Sőt! Néhány, a Rendezőt alakító Széles Tamás szájából elhangzó sutácska utalástól eltekintve, inkább semennyire. Amerikában maradunk, az 1900-as évek fordulóján. Amit a szolnoki előadásban semmi sem indokol olyan erővel, hogy ne lehetett volna ezeket elengedni. Persze, ha jobban megnézem a felhasznált fotót, akkor talán nem is kellene csodálkozom. A kép egy több fotóból összerakott, a szolnoki valóságra csak nyomokban emlékeztető alkotás. Azaz, bár az amerikai darabot Szolnokon játsszák 2020-ban, a rendező - a vendég Pataki András - nem akart mai, szolnoki előadást csinálni. Talán mert úgy gondolta, Wilder darabja e nélkül is értelmezhető a jelenben és itt.

Lehet. Nekem nem sikerült. Talán azért sem, mert nem pontosan értettem, hogy ha a színészek nem használnak szinte semmilyen kelléket, akkor miért volt szükség a Szolnokon megszokott, pazar és drága jelmezekre, és a szerintem még így is színpadnehéz díszletekre. Előzetesen azt vártam, hogy ebben az előadásban tényleg a színészek játéka teremt meg mindent, akik hétköznapi ruhákban, a mozgásukkal és maximum a fényekkel és hangokkal játszva teszik helytől és kortól függetlenné a darabot. Amire egyébként a színészek játéka alapot is teremtett volna. Mert, ahogy Kertész Marcella és Radó Denise a konyhában mozog, Molnár László vagy Horváth György dohányzik, vagy Horváth Gábor küzd a tejesember lovával, az mind parádés és gyönyörű. Miért nem ez maradt az irány?

De nem értek mást sem. Például a hangokat. Amelyek a darab első részében még kiegészítik a színészek tárgyak nélküli játékát, aztán meg valahogy mintha elfelejtődnének. Ha ez szándékos volt, akkor nekem nem jött le ennek az üzenete. Vagy. Ha a darab első részében játszik a nézőtér - onnan áll fel a főszereplő, sőt néhány menetközben az előadásba belépő karakter és beépített néző is -, akkor ez később miért szűkül szinte csak a Rendezőt alakító Széles Tamás mozgására? Holott az elején nekem tényleg a nézőtér bevonása üzente leginkább azt, hogy ez az előadás tényleg a mi kis városunkról és rólunk (is) fog szólni.

Lehet, hogy elvesztem a részletekben, vagy rossz passzban láttam a premiert, ami talán még nem is állt össze? Mindenesetre nem merném azt állítani, hogy pontosan értem az előadás alapján a rendezői szándékot és üzenetet. Mert azt ugyan elolvastam a darabról, hogy konfliktusok, gonoszak és jók párharca nélkül, az egyszerű, hétköznapi életünkről szól, amire talán nem utólag kellene visszatekinteni, hanem azt menet közben élni. De valahogy a szolnoki előadás inkább lett egyfajta Love story, egy fiatal szerelmespár tragédiája, mintsem egy általános élet értelme keresés. Tényleg nem értem, és keresem az üzenetet, a mondandót, a rendezővel, a műsorfüzetbe készített interjú alapján a színház által nyújtható, pszichológiai jellegű kezelést.

Két dologhoz nem fér kétségem. Tényleg remek, számtalan lehetőséget rejtő darabról van szó. Amit a szolnoki színészek kitörölhetetlen emléket hagyva életre is tudtak volna - vagy tudnának - kelteni. És mégsem. Valahogy túl hosszú, az első felvonás közepe táján leülő, a sokféle mozaikot és történetet összeragasztani nem tudó előadás született. Legalábbis a premier estéjére. Így már csak az a kérdés, hogy lesz-e alkalom és szándék a csiszolgatásra, illetve kik lehetnek azok a szerencsések, akik a már valóban kész darabot láthatják?

(A felhasznált fotók az előadás műsorfüzetéből valók.)

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Kihalt a város délidőben
Szerintem ma már éjszaka sem tudnánk ilyen kihalt felvételt készíteni a Tisza parkról, mint amilyen ezen a legalább hatvan éves képeslapon látható. Pedig ezt a képet dél körül készíthette a fotós, aki a Tisza szálló tornyában állva dolgozott.

Az Album további képei
 

AKB

Az ott egy lyuk
A Szentháromság térrel szemben, az egykori kőolajos klub előtt, egy elég forgalmas járda mellett. Több hete tető és figyelmeztetés nélkül. Áldozatra várva. A szerencsében bízva. Hogy mire valók a közterület-felügyelők Szolnokon, régóta nem tudom. Hogy miért nincs gazdája az utcáknak, jó ideje nem értem. Hogy mire való egy önkormányzati képviselő, azt biztos félreértem. Miként a gondatlan veszélyeztetést is. Tehát az ott egy veszélyes lyuk. Én szóltam.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Várkonyi mellszobra
"Anya, kit ábrázol az a szobor?" - hangzik el a kérdés a 24-es buszon, Szolnok egyik legforgalmasabb kereszteződésében. "És ő ki volt?" - folytatja az érdeklődő, miután annyit megtud, hogy valami Várkonyit. Pár sor a névadójáról és szobráról.

A Szoborpark további képei