[Ajánlom]

Felesleges erőszak

2016. szeptember 27.

Az ősz egyik biztos jele, hogy megjelennek a mozikban az új magyar filmek. A Tisza moziban a hétvégén kezdték játszani a Nyomozóval nevet szerzett Gigor Attila új alkotását. Nem rossz film a Kút, inkább fogalmazzunk úgy, meglehetősen szűk közönség igényét elégít ki.

A filmek bevezető kampányának milyensége, illetve egy-egy alkotással szembeni várakozás tekintetében mind komolyabb fokmérőnek kell tekintenem, hogy vasárnap este hányan váltanak rájuk jegyet a Tisza moziba. Gigor Attila új filmje kapcsán kevésbé a reklámnak, mint inkább a rendező ismertségének volt köszönhető, hogy nem egyedül ültem a nézőtéren. És mint a hétvégi, országos nézettségi adatok mutatják, nemcsak Szolnokon várták sokan a Nyomozó rendezőjének új játékfilmjét. Mert bár nem fért be a TOP10-be, azért a közel ötezer fizető néző meglepően jó kezdésnek tekinthető magyar film esetében.

Nem akarok azonban rosszmájú lenni, de azt kell mondanom: azon komolyan meglepődnék, ha a következő hetek nem érdektelenségbe vesző kínlódással telnének, és ha netán sikerülne átlépni a nevetséges tízezres határt. Nem elsősorban azért, mert a Kút rossz film lenne, hanem mert az ehhez hasonló köldöknéző, műmájer alkotásokra, a primitív durvaság ellenére is kicsi a közönségigény. És ezt a parádés szereposztás se fogja ellensúlyozni.

A Kút kifejezetten jól indul: pusztában kerékpározó néni, aki megáll egy út menti keresztnél, ahol egy fiatalon meghalt fiú jól megjegyezhető nevét és arcát látjuk, majd a mögöttük elhúzó autóban Udvaros Dorottya és a későbbi főszereplő tűnik fel. Aztán megérkezünk ahhoz a benzinkúthoz, ahol végül eltöltünk másfél órát, és ami a filmről megjelent előzetesek alapján - azaz Svájcba tartó magyar kurvák pihenőhelye - nagyon sokat ígér. És elindul a kútnál ücsörgő Zoli - Tzafetás Roland első osztályú alakítása - meséje, ami keretet ad az egész filmnek. Igaz, Zoli csak szóban mesél, amivel jó ütemben szakítja meg a filmes eszközökkel mesélt másik történet egyre zavarosabb és durvább menetét.

Hiába játszik remekül Tzafetás mellett a Marcsit alakító Kurta Niké vagy a főszereplő Jankovics Péter és az apját játszó Kovács Zsolt, az egész történet beragad valami végtelen, értelmetlen semmibe. Amikor pedig már majdnem unalomba kezd dőlni, akkor előbb egy Neoton feldolgozással sokkol a rendező, majd elharapózik a primitív, naturalista erőszak, szétloccsantott fejjel, testen átautózással, emberre döntött hűtővel és ellőtt fél pofával. Ami a hányingerkeltés mellett tényleg csak annyit tesz hozzá a történethez, hogy a néző ébren képes kivárni Zoli meséjének a végét.

Majd úgy távozik a néző a moziból, hogy néhány dolgot nem ért. Az első, hogy miért készült el ez a film? Jó, rendben, művészi kifejezési vágy. Na, de miért kellett ezt közpénzből finanszírozni? És, ha már abból kellett, akkor miért nem ütötte ki valaki a forgatókönyv íróját a rendezői székből? Mert akkor megúszhattuk volna, hogy az egyébként jó történetből - ráadásul kettőből -, egy önmaga gondolataiba beleszerelmesedett, de köztük eltévedt, és tévedéseit indokolatlan erőszakkal elfedni próbáló rendező filmjét kelljen megnéznünk.

 
hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Róth Dezső céges reklámja
Aki elsőre nem ismerné fel, hogy ezen a képeslapon Szolnok néhai Gorove utcájának 15. és 29. számú házai láthatóak, annak a város meghatározásában segít a bal alsó sarokban lévő felirat. Amire ráerősít a szöveges oldalra elhelyezett kiadói jelzés: Róth Dezső papír áruháza, Szolnok. Egy klasszikus, ám ritka reklámképeslappal van dolgunk.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Kitessékelt Ede
Harminc éve állították fel a szolnoki színház sarkán, a Táncsics utca elején Pogány Gábor Benő szobrászművész Szigligeti Ede-szobrát. Nagyjából hat évvel azután, hogy a művésztől a város megrendelte az alkotást, ami eredetileg nem közterületen, hanem az épület aulájában állt volna.

A Szoborpark további képei