Történelem átírta nevek

(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez az írás 2018. február 13-án jelent meg először.)

Érdekes, szolnoki mozaikképeslap akadt a kezembe. Az anzikszot valamikor a negyvenes évek végén adták postára, különlegessége azonban a képes oldal tetején található áthúzott felirat: Horthy István park. Aztán eszembe jutott, láttam már ugyanezt a mozaikot, de nem rémlett, hogy a néhai kormányzó-helyettes neve szerepelt volna rajta. Nem tévedtem. Egy, a harmincas években feladott ugyanilyen lapon, a Horthy István park felirat helyén, még a "részlet a Dr. Tóth Tamás parkból" jelölés olvasható. Ekkor jutott eszembe, hogy összeszedjem Szolnok legnagyobb közparkjának és környékének a neveit. Ami nagyon gyorsan egy történelmi "tablóhoz" vezetett.

A területet a Tisza-híd belvárosi lehajtója, a Kossuth utca páros oldalán lévő épületeknek és tömböknek a hátsó része, a mai Kellner Gyula utca, a Tisza szálló és maga a folyó határolja. Ha jól számolom, akkor ez minimum öt olyan közterület, amelyeket az elmúlt évszázadban minimum kétszer átkereszteltek. Szinte kizárólag politikai, azaz éppen aktuális rendszerváltó okokból.

Ha minden igaz, akkor a terület első politikai elnevezésére még jóval a mai park megépítése előtt került sor. A néha Búzapiac egy részét ugyanis, valamikor a XIX. század végén, Damjanich térre keresztelték. Amiről érdemes megjegyezni, hogy ha ez a közterület név valóban létezett, akkor a kivégzett tábornokról annak a királynak az idején lehetett teret elnevezni, aki a halálos ítéletet jóváhagyta. Igaz, közben eltelt fél évszázad és sok víz lefolyt a Tiszán. Az azonban tény, hogy a terület szélén, a Tisza-híd rámpája mellett ma is létezik a Damjanich utca.

A környék második jelentős elkeresztelése a park 1925-26-os kialakítása után történt. Ekkor még nem maga a park kapott nevet, hanem a déli szélét jelentő folyópart, ami tíz évvel az utolsó előtti magyar király halála után a Ferenc József rakpart nevet kapta. Ami így beletorkollott a Damjanich tábornokról elnevezett utcába, és minimum érdekes lehetett a közeli Szabadság téren lévő, szolnoki csata emlékműhöz a Ferenc József rakparton keresztül érkezni. Az ilyesmit szoktuk azzal elintézni, hogy a történelem furcsa fintora. Amiből a környéken lesz még néhány.

Számomra kicsit meglepő, hogy a hatalmas közpark közel fél évtizeden keresztül nem kapott nevet. Első hivatalos elkeresztelésére ugyanis csak 1930-ban került sor, és nem másról, mint az akkor öt éve regnáló polgármesterről, Dr. Tóth Tamásról. Akinek így abban a különleges szerencsében lehetett része, hogy kisétálhatott a saját magáról elnevezett közterületre. El tudják képzelni a szituációt, amikor a titkárnőjétől megkérdezik: hol találjuk Tóth Tamás polgármester urat? Mire a válasz: kint sétál a Tóth Tamás parkban. Hasonló szituációba a kormányzó és Mussolini kerülhetett volna, ha éppen Szolnokon jár a harmincas-negyvenes években.

Tóth polgármester úrnak azonban nemcsak a hivatalával, de a közterületi nevével sem volt szerencséje. Előbbi 1936-ban azért szűnt meg, mert a városházán kirobbant sikkasztási ügybe belebukott, ami akkor még nem jelentette a közpark automatikus átnevezését. Erre csak halála után két évvel került sor, amikor Szolnok városa úgy döntött, hogy az a jövőben, a frissen elhunyt Horthy István, kormányzó-helyettes nevét viselje. Kegyelemdöfés lehetett a néhai polgármester családjának, gesztus a gyászoló kormányzónak. Ami egyben azt is jelentette, hogy 1942-től Szolnokon három közterület is viselte a Horthyk nevét. A park mellett a mai József Attila út a kormányzóét, a Verseghy gimi előtti tér pedig az első világháborúban elhunyt főispánét, Horthy Szabolcsét.

Némi történelmi ismeret birtokában nem nehéz kitalálni, hogy a címfestőknek 1945-ben érkezett el az üzleti Kánaán. Számtalan közterület mellett a Horthykat is azonnal átfestették, és lett a közparkból Marx park. Ami néhány évig közvetlenül a Ferenc József rakpart mellett terült el. És hirtelen zsugorodásnak indult. Merthogy 1948-ban kihasították belőle a Damjanich uszoda területét, aminek jó részén egyébként korábban házak, sőt egy önálló utca is állt. Illetve a megyeháza mögötti rész - talán a mai rózsakert - is önállósult, és lett belőle Felszabadulás tér, amit nyugatról már nem a Scheftsik, hanem az F. Bede László utca határolt.

És akkor itt kell közbeszúrnunk a park szobrainak a felsorolását. Az átadáskor egy sem volt a területen, hacsak azokat az évszámokkal ellátott amforákat nem tekintjük annak, amelyek ma is ott sorakoznak. Az első, itt felállított szobor Borbereki Kis Zoltán Verseghyt ábrázoló alkotása, ami 1934-ben került a helyére. Ezt követte, az ugyancsak Borbereki által készített első Szapáry Gyula szobor, aminek leleplezésén Horthy kormányzó is jelen volt, nem sejtve, hogy a szobor sorsa, ha csak jelképesen is, de összefonódik majd ország és Szolnok sorsával. A néhai miniszterelnök szobra ugyanis 1944 végén, Szolnok szovjet ostroma idején találatot kapott, és valószínűleg megrongálódott. A megsemmisülés szót itt azért nem használnám, mert ha ez történt volna, akkor ma nem lenne látható a Damjanich múzeumban a szobor talapzatát egykor díszítő két dombormű. Maradjunk annyiban, 1945 után senki nem akarta helyreállítani a szobrot, és valószínű, hogy a maradványait beolvasztották. Hogy egy évtizeddel később Gecse Árpád történelemhamisító emlékműve kerüljön a helyére, amit alig két évvel később, verseghys diákok közreműködésével ledöntöttek. És bár voltak tervek a visszahelyezésére, ez végül nem történt meg.

A park következő szobrának avatására éppen harminc évet kellett várni, és az sem sikerült túl szerencsésre. Győrfi Sándor szobrászművész Hatvan városának készített egy bronz Damjanich szobrot, aminek aztán fehér mészkő változatát Szolnok is megkapta, hogy a Marx park végében felállítsák. Azt hiszem, a szobor legendás története innentől kezdve nagyjából ismert. A park névadója és a szobor mintaadója ugyanis kissé hasonlított egymásra, így a talán Marxnak szóló düh olykor Damjanichon csattant. A pár alkalommal ledöntött szobor így 1999-ben végül bekerült a Damjanich múzeumba.

De kanyarodjunk vissza a park és környékének nevéhez. Világos volt, hogy 1990 után nem viselheti Marx nevét, így "végre" Verseghy Ferenc nevét vehette fel. Ekkor már szó nem volt Felszabadulás parkról, hiszen azt a Dami hátsó része foglalta el. A Ferenc József rakpart pedig már negyven éve Tisza-parti sétány volt. Így csupán az F. Bede László utcát kellett átkeresztelni, ami azóta az első újkori olimpián szereplő Kellner Gyula nevét viseli.

Mondhatnánk, hogy a történet 1990-ben véget ért. De nem. A Verseghy park ugyanis 2009 óta már nem a Tisza-parti sétánnyal, hanem a Béres József sétánnyal határos, és 2013 óta a Szapáry szobor másolata is újra ezen a közterületen található. Ezzel együtt, talán érthető, ha mégis azt kívánjuk kisebb részben magunknak, nagyobb részben a következő generációknak, hogy ne változzon többé a környék elnevezése. Az esetek többségében ugyanis a névváltozások olyan történelmi eseményekkel függtek össze, amikről jó lenne azt mondani: a történelem inkább ne ismételje önmagát.