[1xvolt]

Évtizedes novemberek

2022. november 23.

Hatvan éve a cukorgyárban megnyitották Szolnok első csillagvizsgálóját, a Kossuth téren a MÁV fúvószenekar zenélt. Fél évszázada átadták a papírgyár szociális blokkját, az MHSZ-Olajbányász fúvószenekar az MTE meccse előtt játszott. Négy évtizede helyére került az Adyn az olajszivattyú "szobor".

Hatvan évvel ezelőtt november 7-e - a fiatalabbak kedvéért a Nagy Októberi Szocialista Forradalom (NOSZF) miatt - munkaszüneti nap volt Magyarországon, ezért aznap délelőtt 11 órától a szolnoki Kossuth téren a MÁV fúvószenekar szolgáltatott térzenét. Ott akkor még nem állt a Munkásmozgalmi-szobor, és a szökőkutak is csak papíron léteztek, amelyek 459 ezer forintos beruházási terve 1962 novemberében készült el, és a következő évre ígérték az átadásukat. Miként a Szigligeti Színház akkor már hónapok óta csúszó megnyitását is, amire viszont reményt adott, hogy legalább az "évad" tizenegy premiert ígérő bérleteinek az árusítását elkezdték. Igaz, nem maradt színház nélkül a megyeszékhely, hiszen a Ságvári Endre Művelődési Házban a Szolnokon addig még nem játszott A kőszívű ember fiait és a Mindent a mamáért című vígjátékot is bemutatták, miközben a társulat aktuális premierjét, A szókimondó asszonyságot Martfűn tartották.

A korabeli hírek alapján úgy tűnhet, a helyieket sokkal jobban izgatta Szolnok első csillagvizsgálójának az építése, ami akkor már nyolc éve csúszott. A 270-szeres nagyítású távcső és a forgatható kupola 1962 novemberében került a helyére, így a NOSZF alkalmából átadhatták a nagyközönségnek. A megnyitóról szóló tudósítás szerint a következő év tavaszára 800-szoros távcső beszerzését tervezték, illetve az obszervatórium rang megszerzését. Hogy a Szolnoki Cukorgyár területén hol lehetett ez a csillagvizsgáló, sajnos nem tudom, és nyomát sem találom, így ha valaki emlékszik a hatvan évvel ezelőtti átadóra vagy magára a helyre, kérem, ossza meg velem emlékeit!

Hat évtizeddel ezelőtt ilyen tájban lázasan készültek a Kossuth téri lottózó átadására is, ami a Magyar utcát lezáró akkor új társasház földszintjére került. Tovább fejlődött a helyi Patyolat - a fiatalabbak kedvéért: mosodai szolgáltatást nyújtó vállalat -, ami öt év alatt megduplázta az üzletei számát, és éppen Szputnyik néven gyorsszalon megnyitására készült Szolnokon, a Ságvári körúton. Akik emlékeznek még a november 7-ei ünnepségekre meg a Patyolatra, azok talán azt is fel tudják idézni, hogy a karácsonyi ünnepek előtti hetekben központi kérdés volt, lehet-e majd déligyümölcsöt kapni. Nos, Szolnokon volt remény erre 1962 novemberében, hiszen a megyei napilap is hírt adott arról, hogy két vagon narancs és mandarin érkezését várták.

Tíz évvel később, azaz 1972 novemberében már nagyban készült a város Szolnok első írásos említésének 900 éves évfordulójára, azaz 1975-re. Erről tanúskodik többek között Csoma Kálmán, akkori tanácselnök Jubileumra készül a város című cikke a helyi napilapban, amit érdekes összeállítás keretezett. Aláírták a 4-es főút Szolnokon átvezető szakaszának rekonstrukciójáról szóló megállapodást, amelynek értelmében a város illetve a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium (KPM) felesben vállalta a költségeket, továbbá megállapodtak, hogy a Hősök tere és a pártház közötti területet a következő évben szanálni kell, hogy 1975-re elkészülhessen az új út. Ugyancsak a jubileumhoz kapcsolódott az új - pontosabban az első szolnoki - buszpályaudvar építkezéséről szóló anyag, amely szerint a Volán trösztnek újra kellett tervezni a beruházást, mert az eredeti 18 millió forint helyett 26-27 milliós költségvetés körvonalazódott már az első kapavágás előtt. És természetesen a jubileumhoz számtalan meg nem valósult állom is csatlakozott, mint amilyen az új, fedett szolnoki piaccsarnok 1972-es terve, amely szerint az Úttörő (ma Konstantin) és a Mikszáth Kálmán utcák közé került volna az intézmény.

Ötven évvel ezelőtt fontos, máig kiható változásra készült a Magyar Posta. A következő év januárjától vezették be a postai irányítószámokat, és 1972 novemberében jelentették be, hogy ezek elosztásakor Szolnok az 5000-es számot kapta. Ugyanakkor nemcsak a jövőt építette az állami vállalat, de voltak gondjai is Szolnokon. Merthogy a lassan 80 ezres várost egyre nehezebben tudták kiszolgálni az 1-es postán keresztül, ahonnan havonta csak újságból 450-500 ezer darabot kellett kézbesíteni. Nem véltelen, hogy a szolnoki postások nagyon várták a 900 éves jubileumot, amikorra nekik a vasútállomással együtt épülő új, korszerű, 2-es posta átadását ígérték.

Nem volt viszont ígéret 1972-ben a folyamatosan fejlődő Szolnoki Papírgyár szociális tömbjének átadása. Az akkori Vörös Hadsereg úti tömböt 6,5 millió forintból építették, földszintjén női fürdő és öltöző, első emeletén hasonló férfi helyiségek kaptak helyet, második emeletére pedig étterem és klubhelyiség került. De nem ez volt az egyetlen üzemi, kulturális "beruházás" ötven éve Szolnokon, hiszen a Tiszamenti Vegyiművek (TVM) épp 1,5 millió forintot fordított a vegyi lakótelepen lévő művelődési ház korszerűsítésére. Ha pedig már kultúra és cégek, illetve 1962-ben is említettük a helyi fúvós zenekart, ne hagyjuk ki azt az apró hírt sem, hogy 1972 novemberében a Szolnoki MTE labdarúgó mérkőzésén az MHSZ-Olajbányás fúvószenekar szórakoztatta a közönséget!

Negyven évvel ezelőtt is a NOSZF lengte be a hónap elejének helyi híreit. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban (MMIK) például a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulója tiszteletére, az országos ünnepi könyvhét nyitányaként szovjet lemez- és könyvvásárt rendeztek. El nem tudom képzelni, milyen sikerrel. Miként arra is kíváncsi lennék így utólag, hogy miközben már a Csillagok háborúja is megérkezett a magyar mozikba, milyen igény lehetett a Szovjet filmek fesztiváljának alkotásaira a szolnoki Vörös Csillag moziban. De persze nagy beruházások átadását is időzítették a novemberi "ünnephez", így Szolnokon 1982-ben adták át a Hetényi Géza Kórház új, 401 ágyas, kilencemeletes pavilonját, ahol a szalagot az akkori egészségügyi miniszter, Dr. Schulteisz Emil vágta át.

Nem tudom, hogy az ünnep tiszteletére adták-e át a szandaszőlősi iskolánál az új buszfordulót, az azonban tény, hogy 1982 novembere óta a 7-er busz már nemcsak a katonai repülőtérig jár. Hasonló apró, de a helyiek számára fontos beruházás volt az első szolnoki autómosó, ami a Keskeny János (Pozsonyi) úti benzinkútnál készült el akkoriban. Ennél jelentősebb projekt volt a Nagysándor József úti gyógyszertári központ bővítése, illetve a Széchenyi lakótelep elővárosának nevezett, Bartók Béla úti sorházi telep tervezése. Ez utóbbi értelmében az OTP 17 épületben, összesen 128 darab kétszintes sorházi lakás felépítését készítette elő a Szolnokterv tervei alapján. Azzal a megkötéssel, hogy a tervekben szereplő garázsokat majd valamikor a leendő lakóknak kell felépíteniük. Negyven évvel ezelőtt persze még bizonytalan volt a sorházak építése, hiszen ahhoz előbb egy tanyát kellett felszámolni, illetve az ottani barakkokból 15 család kiköltöztetését, magyarul máshol történő elhelyezését kellett megoldani.

Ezekhez képest csupán kis színes hír 1982 novemberéből, hogy akkor emelkedett levegőbe Szolnokon először motoros sárkányrepülő. Százezredik vendégét fogadta a tiszaligeti Touring Hotel, ami akkor már 8 éve működött. A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat székházának tövében, köztéri szobor gyanánt felállították a ma is ott lévő olajszivattyút, a pártház mögött pedig megrongálták az Ivó nő szobrot, amit emiatt ideiglenesen el is kellett szállítani a helyéről. És a négy évtizeddel ezelőtti kis színesek közül nem hiányozhatnak a kultúra hírei sem. A színházban Árkosi Árpád rendezésében a Várj, míg sötét lesz! című krimi bemutatójára készültek. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ nagyszínpadán Tolnay Klári és Mensáros László lépett fel. A Mészáros Lőrinc utcai Olajbányász Klub Pécsi Ildikót és Keres Emilt látta vendégül, míg a Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ Marx park 8. szám (Verseghy park) alatt lévő székházában Szilvási Lajossal, a kor népszerű írójával találkozhattak a szolnokiak.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Róth Dezső céges reklámja
Aki elsőre nem ismerné fel, hogy ezen a képeslapon Szolnok néhai Gorove utcájának 15. és 29. számú házai láthatóak, annak a város meghatározásában segít a bal alsó sarokban lévő felirat. Amire ráerősít a szöveges oldalra elhelyezett kiadói jelzés: Róth Dezső papír áruháza, Szolnok. Egy klasszikus, ám ritka reklámképeslappal van dolgunk.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

Hazamentek a legények
A Szolnoki vár projekthez kapcsolódóan optikai tuningon esett át a Nyári Lőrinc híd. Talán ennek részeként takarították ki a néhai bölcsőde és Szabadság téri kereszteződés közötti dzsumbujt, aminek vagy két hónapja áldozatául esett egy EuroVelo tábla is. Nem is hiányzik azóta se senkinek. Lehet, hogy eredetileg is felesleges volt? Vagy csak gazdája nincs? A munkát elvégző legényeket meg már nem érdekli, hisz rég hazamentek.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Tanácsházi négyek
A szolnoki városháza dísztermét tanácsháza korában, tehát, ha jól sejtem, 1990-ig négy mellszobor díszítette. Mivel személyes emlékeim nem voltak róluk, a létezésükről sem tudtam. Egy fotó miatt kezdtem kutakodni utánuk. Ma már tudom: F. Bede, Hoksári, Tóth és Keskeny szobrok voltak.

A Szoborpark további képei