A szolnoki Lóhúsboltnál

(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez az írás 2018. március 5-én jelent meg először.)

Marton Ritától nem először kapok olyan remek fotókat, amelyek különböző családi albumokból kerültek elő, és valamiért a régi Szolnokból is egész sokat mutatnak. Ezúttal Zombori Sándor, a Kossuth téren élő, egykori vízvezeték-szerelő családi archívumából küldött fotókat, amelyek bemutatásért kiáltanak. A fotókon négy, jól öltözött férfi látható Szolnok különböző pontjain, akik közül az egyik Zombori Sándor. Mivel azonban lassan hatvan év távlatából nem emlékszik arra, hogy ezek a képek mikor és miért készültek, ráadásul a három másik férfiról se ugrik már be semmi, a fantáziánkra kell hagyatkoznunk.

Az első képen a társaság a Nemzeti szálló előtt áll, ami ekkoriban - szerintem az ötvenes évek végén, maximum a hatvanas évek első éveiben elején járhatunk - még, vagy ismét, eredeti funkciójában üzemelt, földszintjén étterem, presszó működhetett, hátsó udvarán pedig a Vörös Csillag filmszínház. Hogy a négy férfitől balra lévő, a nekünk háttal lévő, ormótlan hirdetőtáblára mi kerülhetett, csak a kortársak tudhatják. Miként azt is, hogy a másik oldalon lévő csenevész csemetéből lett-e valaha árnyat adó fa.

A második képen már a Tisza-parti sétányon látjuk a társaságot. Ez a kép a legjobb bizonyíték arra, hogy a minden bizonnyal egy napon lőtt felvételek 1962 előtt születtek, hiszen a háttérben még az ideiglenes Tisza-híd kosarai láthatók. A fotós felé sétálók mögött balra a Tisza szálló, a ma már az ártérben lévő 334-es folyamkilométer tábla, jobbra pedig az a mellvéd fedezhető fel, amit alig tíz éve kellett elbontani a Tisza legmagasabb vízállása miatt.

Az elegáns férfiakat nézve van egy olyan érzésem, hogy ez valami divatfotó, a munkás férfiakat rávették egy kis manökenkedésre. Az elegáns kalapok, a felöltők, az alóluk kivillanó öltönynadrágok, a nyakkendők, sálak, cipők a hatvanas évek fordulóján egy melós egy-két-három havi fizetésébe is belekerültek. Ezeken a képeken meg mindenki nagyon jól öltözött. Avagy egy másik lehetséges megoldás, hogy a fiatalemberek előző nap vették fel az év végi prémiumukat, amit ezekre a pazar ruhákra költöttek.

Csak miért parádézták végig ilyen elegánsan Szolnokot? A harmadik felvételen például a Verseghy, bocsánat Marx-parkban állnak, a hátuk mögött a Damjanich uszoda. A bérházaknak támaszkodó öltözők is felismerhetőek. A fotó készítésekor még nem volt meg a fedett medencét rejtő, fehér lelátó, és a strand területét se bővítették ki a mai rózsakert helyére. Talán azért, mert még hezitáltak, hogy a megyei tanács épülete mögé visszaállítsák vagy sem az 1956-ban ledöntött Felszabadulási emlékművet, esetleg legyen vagy sem ott ismét Felszabadulás tér. Ma már tudjuk a választ, a Dami remek füves napozókertje került végül oda, ahol a négy elegáns férfi is álldogál.

Akik a negyedik kép tanúsága szerint, egy perccel később felmásztak az addig velük szemben lévő villanyoszlopra. Hogy miért, azt megint csak tippelni lehet. Talán ezzel akarta a fotós vagy a fotózást irányító agytröszt a jól szituált fiatalemberek vidámságát bemutatni. Akik kizárt, hogy a saját, több havi keresetükbe kerülő ruhájukban is megtették volna ugyanezt. Arról nem is beszélve, hogy azért egy fém villanyoszlopra, nedves, téli időben felmászni nem volt túl jó ötlet. Reméljük, később is őszinte volt a mosolyuk.

De még mielőtt elhagyjuk velük együtt a Tisza-part környékét, vessünk egy pillantást a mögöttük lévő, nagyjából a fotó közepén látható épületre. Ha nem csalnak az emlékeim, akkor az ott a Dami valamiféle szivattyú- vagy gépháza, ami aztán a kerítésen belül volt, és talán a későbbiekben még egy kis napozó is volt a tetején.

Az utolsó kép készítésének a helye számomra megfejthetetlen. A ruhák alapján egyértelmű, hogy ugyanazon a napon készült ez az ötödik kép is, mint az előző négy. Ahhoz se férhet kétség, hogy a fotózás helye valahol a mai Szapáry út és a Tisza-híd között lehetett. De, hogy pontosan hol volt a Szolnoki Kiskereskedelmi Vállalat 57. számú boltja, a Lóhúsbolt, sajnos nem tudom. Viszont nagyon bízom abban, hogy élnek még olyan kortársak, aki ezt azonnal megmondják, és megosztják velem, velünk. Mert nagyon érdekelne, hol lehetett az ötvenes években egy olyan üzlet, amin láthatóan az akkori fiatalok is már csak szórakoztak.

Köszönet Zombori Sándornak, hogy felhasználhattam a képeit. Köszönet Marton Ritának, aki eljuttatta hozzám ezeket. Köszönet, ha másoktól is kaphatok olyan családi fotókat, amelyeken Szolnok régi "arca" felfedezhető. Ígérem, szkennelés után mindent visszaadok. Miként azt is, hogy mivel Zombori Sándortól több fotót is kaptam, lesz még folytatása ennek a képzeletbeli fotóalbum lapozgatásnak. Mert például a szökőkút békáiról megdöbbentő dolgok derültek ki.