[1xvolt]

A Ságvári pillanatai

2017. július 31.

A Szolnok alapításának 900 éves jubileumához kötött nagyberuházások egyik utolsó eleme volt a néhai Nerfeld-palota - Centrum-sarok - helyére felhúzott Árkád. Ennek kapcsán több alkalommal, több fotó is készült az építési területről és a környékről. Így a mai Szapáry utca elejéről is.

(Nyári ismétlés: Ez a cikk 2017. február 23-án jelent meg először.)

Az 1920-as évek végén épült Nerfeld-palotát valamikor a hetvenes években ítélték halálra. Az 1969-es tűz után ugyanis jó ideig lakták az épületet, az üzlethelyiségeket is használták, sőt a tanácsi ingatlankezelő karbantartására és kisebb felújításokra is költött. Tehát akár meg is menthették volna, azonban az új belváros víziójába nem fért bele. Ma már tudjuk: szerencsénkre nem huszonemeletes toronyház épült ide, hanem a néhai Nerfeld-palotával szinte azonos funkciókat betöltő - mérsékelten szép - társasház.

A bontás és az építkezés pillanatait többször is megörökítették - feltételezésem szerint - a Szolnok Megyei Tervező Vállalat fotósai (munkatársai?), akik óhatatlanul a nyolcvanas évek elejének Szolnokát is konzerválták képeiken. Az itt bemutatott fotókat az éppen egy éve elhunyt Danka Istvántól kaptam. Hogy mindet ő készítette-e, sajnos már nem tudjuk megkérdezni, viszont ezzel az összeállítással kicsit rá is emlékezünk.

A fenti fotó nem sokkal a Nerfeld-palota bontásának megkezdése előtt készülhetett nagyjából a Tünde cukrászda elől. A kép bal oldalába belógó épület kapuján éppen egy GAZ teherautó áll ki, minden bizonnyal a költözésre ítélt lakók vagy üzletek - például a fodrász - holmijait szállíthatta el.

A kissé szemcsés képen jól látszik, hogy akkoriban - valamikor a hetvenes évek végén járhatunk - még osztott pályás volt a mai Szapáry, akkori Ságvári körút, talán a kisebb forgalom vagy az ezzel összefüggő alacsonyabb parkolási igények miatt. Ez utóbbiakra utal, hogy a buszmegálló is simán elfért még az OTP előtt, ahol már akkor ott állt az a hirdetőoszlop, amit még ma is használunk.

A nagy OTP másik oldalát mutató felvétel minden bizonnyal ugyanaznap készült, mint az előző fotó, bár a beállítása miatt olyan, mintha egy amatőr vett volna gépet a kezébe. A kép érdekessége a banktól jobbra még álló földszintes, alápincézett ház, aminek szuterénjában működött a legendás Sarudi divatáruda. Helyén ma az Árkád parkolóhoz vezető átjárót találjuk. A banképületben működő lottózó most is a helyén van, viszont a mellette lévő Állami Biztosító ajtaja mögött jó ideje a Lipóti pékség működik. Természetesen nem véletlen, hogy azok a "szolgáltatók" a bank tövében voltak, ugyanis tevékenységük szorosan kapcsolódott egymáshoz.

A felvétel további érdekessége, hogy a bank boltíves bejáratai közül ekkor csak kettő volt használható. A Kossuth utca felé eső harmadik boltív alatt ugyanis egy beépített irodát látni, aminek belső falán, állítólag egy szekrénysor mögött élte túl a bank építésére vonatkozó emléktábla a szocialista éveket.

A Nerfeld-palota címet viselő képanyagban az elbontott épület tágan vett környezetéről is akad néhány kép. A gond ezekkel csak az, hogy születésük időpontja ismeretlen. Mert könnyű lenne azt mondani, hogy a néhai Kádár, a fotózáskor egészen biztos, Tünde cukrászda épületét ugyanakkor örökítette meg a fotós, mint a fentebb bemutatott OTP-t (Hitelbank). Úgy tűnik azonban, hogy az egykori legendás helynek otthont adó szecessziós épület fotózásakor már nem volt osztott pályás a Ságvári körút. Tehát azt feltételezem, hogy ez egy későbbi kép.

Így nézhetett ki a Tünde cukrászda a nyolcvanas évek elején. Amikor néha napján még bárzongorista is szórakoztatta a vendégeket. (És nagyjából ilyen ma is, igaz jó ideje nemhogy bárzongorista, de vendég sincs benne.)

Ma sem könnyű, amikor egy-egy nyergesvontató áthúz a Szapáryn, de mint a mellékelt fotó mutatja, bő három és fél évtizede ezt alaposan felül lehetett múlni. Szó se róla, a mából nézve gyönyörű a kereszteződésben egymás mellett álló két ZIL teherautó, ráadásul az egyik hosszúplatós, a másik pedig billencs. Ugyanakkor emlékeim szerint ezek nem csak sokat zabáltak és hangosak voltak, de füstöltek is rendesen. Ha mindehhez hozzávesszük a mögöttük álló két szóló Ikaruszt - talán nem tévedünk, hogy az 1-es és az 1A vonalak járatai -, akkor elképzelhetjük, milyen bűz volt olykor annál a lámpánál.

Ez a kép egyébként nem sokkal a Nerfeld-palota bontásának befejezése után készülhetett, amikor még csak rendezték a terepet a kerítés mögött. Természetesen nem parknak, hanem az építkezésnek, amihez sínen mozgó darut is állítottak, sőt a betonelemek beszállításához még belső utat is építettek.

És, hogy teljes legyen a korabeli hangulat. Még meg sem kezdődött az Árkád építése, ennek ellenére már három teherautó állt a Ságvári belső sávjában. Az elsőnek csak a platója látszik, ami után egy IFA és egy Skoda/LIAZ vár a zöldre. Miközben Daciak, egy kombi Trabant és egy anyagbeszerző IZS várja sorát az építkezési terület előtt. Túloldalt pedig egy Nysa kisbusz várja utasait.

Egy régi, nyári napon, amikor nem először, és nem utoljára indult fotós a Centrum-sarok átépítésének dokumentálására.

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Építkezés a halott utcákban
A minden bizonnyal már lakatlan Könyök, Család, Kinizsi és Sas utcák házai még ott állnak a félig kész József Attila úti pontházak, meg a szinte csak az alapozásuknál tartó Csanádi György körúti tízemeletesek között, Nagy Zsolt körülbelül 1974-ben készült felvételén. Így épült a mai Szolnok egykor, ahol akár Csukás István ifjúsági regénye is játszódhatott volna.

Az Album további képei
 
hirdetés

AKB

A parkolás minden előtt
Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Nepomuki Szent János szobra
A szobor és talapzata is elég rossz állapotban van, holott minden bizonnyal Szolnok második legidősebb ilyen alkotásai. Ráadásul szerintem van néhány fontos - ma is büszkén vállalható - oka, amiért nálunk is szobrot állítottak Nepomuki Szent Jánosnak.

A Szoborpark további képei